Page 16 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

14 Határtalan médiakultúra azt állítsuk, hogy tudjuk, hogy vannak a dolgok, mert az rosszra vezethet! Ugyan­ akkor meglepődni látszott magán. A nürnbergi perben kihallgatott orvosok vallo­ másai valóban meglepték a tudomány oltárának őrzőit, mikor is azt kellett halla- niuk, hogy tevékenységeiket, rémtetteiket a tudomány fejlődése motiválta. A szága szerint így alakult ki a bioetika. Rájöttünk, hogy semmiféle szabályozása nem lé­ tezett az embereken végzett kísérleteknek, mi több, a kísérletnek eleve. Azaz, ki kellett mondani, hogy például jó okkal lehet csak olyan kísérletet végezni, amely kellemetlen mellékhatásokkal járhat. Hogy egy kísérletnek kellőképpen fontosnak, a hipotézisnek kellőképpen megalapozottnak kell lennie. Tehát nem lehet mindent megtenni a tudomány érdekében, nevében, zászlaja alatt. Ezután szabályozni kel­ lett a tudomány működését. Lehet, hogy a tudomány fejlődése előtt nem lehet ha­ tárt szabni, ám hivatalosan még mindig nem lehet klónozni, azaz nem engedjük meg a tudománynak, hogy embereket gyártson. Ezek már csak illúziók? Ezek már csak egy haldokló világ utolsó erőfeszítései arra, hogy megőrizze az illúzióit az ember vonatkozásában? Az említett példák persze túlzóak, de hatás csak így érhe­ tő el ebben az élményekkel teli világban. Vajon mi késztet valakit arra például, hogy időkapszulát készítsen? És mi alap­ ján dönti el, hogy mit helyez el benne? Feltehetően az őrzés szándéka, a fenn- maradás reménye, a megszűnéstől való félelem elleni lépésként érzékelhetjük ezt. Ugyanakkor azt is gondolhatjuk, hogy az időkapszula készítői fontosnak tekintik azt vagy azokat a jelenségeket, dolgokat, eseményeket, amelyek nyomát az időkap­ szulában elhelyezni szándékoznak. Bízunk abban, hogy az utánuk jövők követ- keztethetnek valamire, történhet velük valami, amikor az időkapszulát felnyitják. Az elhelyezők nem pontosan tudják, mi lesz a sorsa a tárgyaknak, emlékeknek. Valójában mi történik az időkapszulával, ha felnyitásra kerül? Hiszen eleve benne van a felnyitás perspektívája. Nem az idők emlékezetére bízzák tartalmát, pusztán valamely következő generációval való érintkezés, találkozás vágya vezérli őket. Valahogy mi is így vagyunk a kötet írásaival, a kötet megjelentetésének szándé­ kával. Azt fontolgattunk, mit is kellene ebbe a könyvkapszulába helyeznünk. Nem elhanyagolható a kor, amelyben élünk; kizökkent, talajvesztett, „már nem” és „még nem”, válságok és feloldhatatlannak tűnő ellentmondások kora, a terroriz­ mus és a demokrácia együttélésének kora, a gazdasági fejlődés megtorpanásának és az erre a korábbiakban adott válaszok meggyengülésének kora, az ideológiák halálát követő posztmodern ideológiák kora, a nagy narratívák felbomlását követő fragmentálódás, az újabb narratívára való vágyódás kora. Az átmenet kora; nem tudjuk, mibe vezető átmenet, ahol a múlt tapasztalata a jóslásokba bocsátkozás ambícióit jó alaposan megkurtította. Miben is érezzük az átmenetet? Hiszen a mé­ diakultúra – jelen kötet szerzői úgy látják – már átvette a kultúra pozíciójának he­ lyét, azaz, nem igazán beszélhetünk kultúráról a médiakultúrán túl. Akad ugyan médiától mentes kultúrjelenség, de ez már inkább a periférián, az extrémitás és a hagyományos reziduumaként van jelen. Hogy meddig, milyen mértékben, azt nem