Page 130 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

128 Határtalan médiakultúra felében a diktatúrák propagandájában, s leírták, hogy az akkor friss élmény, hogy egy (emberi) hang mindenkit az otthonában szólít meg, miként szolgáltatott ki mindenkit a propaganda erőszakos behatolásának (s hogy a korábbi köztéri – a ma­ gánélettől gondosan elválasztott, és mindig csak az emberek korlátozott mennyisé­ gét elérő – szónoklatnál mennyivel hatékonyabb – és korlátlanul mindenkit elérő – eszköznek bizonyult, hogy az intim szféra közepéből, s azonnal a tudatalattiba is benyomulva hangzott fel a propaganda). Ehhez kellett a hang testetlen, absztrakt 23 jellege is. A televízió már kevésbé absztrakt, látható személyekként mutatja be a politikusokat: az elemzők azt hangsúlyozzák, hogy ezért a tévékorszak olyan po- litikusoknak kedvez, akik személyükben rokonszenvessé tudnak lenni, akik úgy jelennek meg a képernyőn (az ember otthonában), mint vendégek; s hogy meg- hívja-e a vendéget, arról a néző maga dönt: a tévékorszak politikusai (inkább jó ügynökökként, mint szónokokként) leginkább arra törekszenek, hogy (minél több emberrel) „meghívassák magukat”. Az újmédia újabb fordulatot hoz. Az internetes kapcsolat eleve önkéntes, szabad választásokon nyugszik. Akikkel az ember kap­ csolatba lép, azokban megbízik, azokat saját referenciacsoportjának tartja. Most az ebből adódó gyanútlanságot használhatja ki a politika. Az ügyesen alkalmazott propaganda most a barátok felől érkezik (a politikust nem kell többé „meghívni” az otthonba, mert már ott van): az ügyesen elhelyezett politikai véleményeket, mozgósító hívószavakat, illetve az egyes politikusokat illető támogató vagy eluta­ sító véleményeket a referenciacsoport, a barátok közvetítik az egyénhez. Ezt segíti az is, hogy az internet – a tévékorszakhoz képest – ismét személytelenebb: a sze­ mélyes kapcsolatfelvétel – éppen, mert hálókban történik – áttekinthetetlenül ösz­ szemosódik ismeretlen résztvevők bekapcsolódásával. Mindazonáltal az újmédiában a politika kétségkívül jóval plurálisabb, mint pél­ dául a hagyományos parlamenti színtéren. Ám – mint sokan fgyelmeztetnek erre – különösen kedvez a szélsőségeknek, mert azok a csomópontos, a központi kontrollt kiiktató szerkezetből adódóan (például a tiltó törvényeket és mindenféle korlátozó ellenőrzési lehetőséget megkerülve) terjeszthetik kirekesztő, gyűlölet- keltő nézeteiket; s már csak azért is, mert a világháló információtúltermelésében fgyelemfelhívó előnyhöz juthat minden, ami radikális, meghökkentő, sokkoló, 23 Ez közös a kor rádión át elért hatásaiban, amelyek egyébként változatosak: Hitler és Goebbels például deklaráltan is a verbális megerőszakolás stratégiáját alkalmazta, a megközelíthetetlen magas­ ban trónoló, az emberek többsége által sosem hallott Sztálin kénytelen megszólalása a világháború kitörésekor éppen „emberi” jellege által vált hatásossá (azt sugallván, hogy „a vezér itt van velünk”), az amerikai győztesek pedig éppen azért kényszerítették rá az alattvalói által még inkább istennek tekintett Hirohitót a rádiós megszólalásra, hogy az emberi hang lerombolja a császárt az emberek köréből kiemelő istenkultuszt.