Page 134 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

132 Határtalan médiakultúra A hagyományos tömegmédia korábban sem túlságosan nagyarányú tudományos ismeretterjesztő funkciója az utóbbi évtizedekben egyre inkább visszaszorult, s ez történt a kultúra- és művészetterjesztő funkcióval is. Az újmédia azonban nemcsak ezen funkciók ellátását vállalta fel, hanem átvette olyan médiumok funkcióit is, mint a lexikonok, különböző könyvtári adatszolgáltatások. Nincs az a nagylexikon, amely annyiféle adatot, információt tartalmazna, mint amennyi az internet kereső­ programjain keresztül elérhető (számos tudományos mű nemcsak az ismertetésén keresztül, hanem közvetlenül is tanulmányozható, felkerül az internetre), mint ahogy flmből, irodalmi, képzőművészeti, zenei és egyéb alkotásokból is olyan mennyiségű (és olyan minőségben letölthető) anyag választéka terül a számítógép- használó elé, amire sosem volt példa. (S bár a tévécsatornák szaporodása felkínálta a nézőknek, hogy egy-egy tematikus csatornán a személyes ízlésüknek, érdeklődé­ süknek megfelelő információkat fogyasszanak, az internet megjelenésével ennek a kínálatnak a jelentősége is csökkent.) Az internet (a folyóiratok, újságok után) las­ san magukat a televíziócsatornákat is beszippantja (egyre több csatorna műsora tekinthető meg rajta keresztül). Bár – a gyakran hiányzó szűrő, hitelesítő mecha­ nizmusok miatt – az internetes információk nem mindig megbízhatóak, kellő kont­ rollal mind többen támaszkodnak rájuk. A kultúrához való viszony megváltozása, egy újfajta kulturális aktivitás megje­ lenése azonban a legszembetűnőbb abban, ahogyan az újmédiát emberek tömegei elkezdték „alkotói” és „kultúraterjesztői” szerepkörben (is) használni. Míg a hiva­ talos nyilvánosságba és a „kultúra” világába való (akár alkotói, akár terjesztői) be­ lépést a korábbi formák erős korlátokkal szűkítették (és a kultúra-terjesztési jó szándék gyakran épp e korlátok léte miatt vallott kudarcot), addig ma az internet megnyitja a belépés korlátok nélküli lehetőségeit; s lehetőséget nyújtván bármilyen adat, szellemi termék, önprezentáció feltöltésére különböző kép- és hangmegosztó portálokra, ezzel egyúttal az alkotói és kultúraközvetítői attitűdöt is mintegy de­ mokratizálja. Saját készítésű fotók, videók, hanganyagok, írások válnak széles kör­ ben hozzáférhetővé (ez egyszerre jelenti az önprezentáció lehetőségeinek megnö­ vekedését és a mások által feltöltött vizuális és hangzó anyagok megtekintését, cserélgetését – vagyis a kultúrába történő bekapcsolódás és a kultúraterjesztés egészen új formáinak megjelenését). Az ipari társadalomban kialakult „hivatásos”/ hivatalos, azaz különvált kultúraterjesztő szerepkörökkel szemben egyre nagyobb teret nyer az önkéntes kultúraterjesztés (például flmek önkéntes feliratozása, zeneművek, képek, flmek, képes útibeszámolók, kulturális ajánlók hálóra való fel­ tétele, közösségi oldalak létrehozása; vagy az olyan kezdeményezések, mint a Wikipédia, ez a folyamatosan változó, bővülő kulturális információforrás). Mind­ ezzel kapcsolatban persze ismét rögtön felmerül a színvonalromlás kérdése, amely egyes esetekben vitathatatlan, de a kulturális paradigmaváltásoknál mindig van színvonalromlás is, ami rendre átmenetinek bizonyul, hiszen a kialakuló új kultu­ rális formák önfejlődése mindig elvezet a korábbi színvonalat elérő, sőt azt megha­ ladó fokra is. Mindenesetre az eredmény az, hogy olyan emberek (főleg a fatalabb