Page 136 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

134 Határtalan médiakultúra (a hétköznapi életbelinél jóval szélesebb körű és aktívabb) networköt, másrészt módosítják a kapcsolattartás általános jellegét: míg a hagyományos kapcsolattartá­ si formákban eléggé külön működnek a közelebbi, például baráti és a közvetettebb kapcsolatok, az internetes kapcsolatrendszerben a közvetlen is nyilvános (és a nyil­ vánoshoz is közvetlenül lehet kapcsolódni), s ez visszahat a világképre – az embe­ rek mind kevésbé érzik élesnek a privát és a nyilvános közti határokat. Persze a társadalom meglévő tagoltsága, hierarchizáltsága és ebből adódó működési sajá­ tosságai az újmédiában is érvényesülnek. Egyrészt a társadalmi elkülönülésnek itt is megvan a lehetősége (ki-ki a maga „világában” kapcsolódik, az oda nem illő stílusúakat ki lehet szorítani egy közösségből, és szűrőket biztosíthatnak az olda­ lakra való belépés regisztrációs – és gyakran fzetési – kötelezettségei is). Amikor túlságosan sokan kapcsolódnak rá egy kapcsolathálóra, megindul az „elitcsopor­ tok” átvándorlása kevésbé populáris oldalakra, illetve nemzetközi oldalakra. Az újmédia megjelenése a világkép alakulására tehát igen jelentős hatást gya­ korolt. Mint lenni szokott, a változások ambivalensek. A jelentős demokratizáló- dási lehetőség együtt bukkant fel a manipuláció és egyéb visszaélési lehetőségek, a szélsőségek megnövekedett veszélyével. Az újmédia soha nem látott mértékű le­ hetőséget ad értékek felszínre jutásának, felfedezésének, terjesztésének, tömeges megismerésének, ugyanakkor – például az idétlen, értéktelen, sőt olykor anti- humánus tartalmak hatalmas nézettséghez juttatásával – torz értékviszonyokat is sugall. Óriási képi, szöveges és hangmennyiséget forgat – ugyanakkor az adatok tárolásában sok a bizonytalanság (míg a tizenkilencedik század második felében készült fotográfák százötven év múltán is jelentős egyéni, családi és kordokumen­ tumok, kérdés, hogy a mai anyagokból mi és meddig fog fennmaradni). Megvál- tozik az alkotás és befogadás viszonya. Lazulnak a privát és a nyilvános határai; gyengül a „hivatalosság” jelentése és jelentősége; a „fent” és a „lent” helyett az „itt” és „körülöttünk” lesz inkább a viszonyítási alap. Az egyén (a „mindenhová eljutás”, „mindent elérés” élményével megerősítve) sokkal öntudatosabb, ugyanak­ kor (a képernyő előtti magányában, az információk tömegében az Egész átlátására képtelenül) sokkal kevésbé magabiztos is. A közösségek jóval erősebbek, mert tér­ ben határtalanná növekedhetnek, és jóval gyengébbek, mert nélkülözik a közvetlen testi érzékelésen keresztüli ráhatás eszközeit. A szemlélt világ sokkal gazdagabb tartalmú, de elveszti hagyományos (a földrajzi tér által meghatározott) körvonalait. A történelmi idő szerepe a képözön állandó jelenében tovább csökken. Az újmédia minden eddiginél erősebb virtuális jellegének köszönhetően pedig módosulnak a „realitás” fogalmának és képzetének határai is. A világkép módosulása egészen a szent/profán dimenzióig terjed: szent és profán mintegy egymásba tolódik, s az ember számára az, amit a média közvetít, vagy totálisan profán (maga a média nem áll szembe „szentként” az egyénnel, mint a televíziózás hőskorában, s egyál­ talán, a „fent” és „lent” ebben a tekintetben is összemosódik), vagy – mivel az ember a Háló képviselte Egészen belülre kerül – az egyén mintegy belülről, a min­ denható „istenség” részeként találkozhat a transzcendenciával. Mindez az újmédia jellegéből következik.