Page 50 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

48 Határtalan médiakultúra Másfelől tanulságos az is, hogy a sikerflmet immár két és fél évtizede szinte kizárólag a (zenés) vígjáték jelenti Magyarországon. A vígjáték az összes európai flmkultúrában vezető műfaj, de azért a legtöbb helyen ennél sokkal szélesebb és színesebb a skála. Itt nem pusztán a magyar műfaji paletta szűkösségére gondolok (olyan zsánerek hiányára, mint a horror, a sci-f), hanem azoknak a flmtípusoknak az eltűnésére is, amelyek a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években – a vígjáték mellett – a magyar populáris flmes képzeletvilág bázisát jelentették. A kaland­ flmre, a kosztümös flmre és a míves adaptációkra, a gyerek- és családi flmekre és az egész estés animációra. Nyolcvan huszár, Fekete gyémántok, Macskafogó, Vuk, Gyerekrablás a Palánk utcában… – néhány cím a hetvenes­nyolcvanas évek toplistáiról. Minderre persze rá lehet vágni, hogy a kosztümös flm drága műfaj, lehet a tévékre mutogatni azzal, hogy pont ezek a műfajok manapság inkább tévés változatban élnének meg. Valamint gunyorosan emlegethetnénk az egykori legen­ dás animációs flmek kortárs folytatásait is azzal, hogy az alkotók megpróbálták, mégis láthatjuk, mi lett belőle. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a kortárs magyar flm nem pusztán láthatósági gondokkal küzd, hanem ennél mélyebb problé- mákkal is A magyar flmkultúra sokszoros és erős legitimációs vákuumban van. Ez a vá­ kuum a mércék bizonytalanságából, az értékrendek felmorzsolódásából fakad, és nem pusztán abból, hogy mennyi a pénz, kik, kinek és hogyan osztják, milyen a mozihálózat, és eleget reklámozzák-e a magyar flmeket. A magyar flmben régóta túl sok minden viszonylagos. Relatív a nézőszám és bizonytalan a közönségsiker, következetlen a kritika és megkérdőjelezhetőek a díjak. Ráadásul a hazai flmnek évtizedek óta csak a szerzői hagyományai életképesek, és csak azok tudnak folya­ matosan megújulni – ha egyáltalán. A magyar flmkultúra az eredetiség kultuszára állt be. Szeretünk nagyon hamar kanonizálni. Az azonnali visszajelzések számíta­ nak, sem flmek, sem alkotók nem futhatják ki magukat. Jöhet minden, ami új vagy másutt bevált, de pillanatokon belül bizonyítania kell. Moziban, tévében egy­ aránt. Rég nem arról van szó, hogy tizenöt percre bárki sztár lehet, hanem arról, hogy mindenki csak tizenöt percre lehet sztár. Ebben a közegben nem lehet hi- bázni, hisztérikus fontossága van egy-egy díjnak, elismerő véleménynek, milliók­ ban mérhető ereje a nézőszámnak, és a túlreagálás szükségszerűen termeli ki az ellenreakciókat: nem számít a kritika, mert csak belterjes, elitista értékrendet tük­ röz, de nem érv a közönségsiker sem, mert manapság az ügyesen csomagolt sem­ mire is buknak az emberek. Az újdonság és eredetiség misztifkálásával párosuló biztonsági játék azonban a szerzői flmes hagyomány újratermelésének sem tesz jót, a populáris kultúra értelmezését pedig teljesen tévútra viszi. A műfaji flmké­ szítés és a flmipar a hosszabb intervallumok és a nagy számok törvénye alapján működik. Az ismétlésen, kiigazításon és megerősítésen alapuló sorozat a lényege, csak így alakulnak ki olyan láncok, melyeknek az egymást követő elemei kicsit mindig mások, mint a megelőző darabok. Ez a logika azonban csak akkor pörög