Page 107 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 107
3. A Rezešová-eset (avagy a sztárbotránytól az intézményi botrányig) 105 a probléma a médiaérdeklődés fókuszába kerülve elérje a társadalom „ingerküszö- bét”, a Rezešová-ügy szintű közfgyelemmel rendelkező fejleményre volt szükség, továbbá arra is, hogy az ügyben egy olyan – szükségképpen negatív – narratíva megfogalmazására alkalmas személy legyen a főszereplő, mint Melegh Gábor. 20 3.19. kép: Melegh Gábor műegyetemi irodájában A média ebben az ügyben többé-kevésbé ellátta egyik legfontosabb – a szakiroda- lomban gyakran őrkutyaként nevesített – funkcióját. Látnunk kell azonban azt is, hogy ezt a szerepet a bulvármédia (s még inkább az online médiának a legitimi- tás határán billegő, megbízhatatlan, gyakran szélsőséges része) töltötte be, az úgy- nevezett mértékadó sajtó, illetve a kereskedelmi média, s még inkább a közmédia nem szentelt az ügynek különösebb fgyelmet (annak elvitathatatlan társadalmi jelentősége ellenére sem). A meghatározó csatornák és a napilapok foglalkoztak ugyan a témával, idézték a másodfokon eljáró bírónő szavait, és a híradókban is beszámoltak a szakértők kizárásáról (például az MTV 2014. 09. 08-i híradójában), de nem értelmezték a történteket abban a tágabb kontextusban, amely az intéz- ményi botrányt valójában jelentette Ezt részben magyarázhatja, hogy az ügyben a korrupció csupán feltételezés volt (a korrupciógyanús ügyekben rendszerint ez a helyzet), és a mainstream nyilvánosságban megjelenő bizonyíthatatlan korrupciós vád – ráadásul éppen az igazságszolgáltatás „szívébe” fúródó korrupciógyanú – az adott médiaintézményre nézve súlyos rágalmazási pereket vonhatott volna maga után A Rezešová-ügyhöz kapcsolódó másik intézményibotrány-gyanús eseménnyel, a Rogán-videó ügyével kapcsolatban láttuk, hogy bár jórészt úgy viselkedik, mint egy „rendes” médiabotrány, mégsem pontosan az, ezért nem itt, hanem a morális pánikok kontextusában vizsgáljuk meg alaposabban 20 Az üggyel kapcsolatban lásd GerGely Zsófia: „Nem vállalnám el újra a Rezesova-ügyet” – interjú Melegh Gábor szakértővel című cikkét. hvg.hu, 2013 12 11 (http://hvg hu/itthon/20131211_Nem_vallalnam_el_ujra_a_ Rezesovaugyet)
   102   103   104   105   106   107   108   109   110   111   112