Page 109 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 109
3. A Rezešová-eset (avagy a sztárbotránytól az intézményi botrányig) 107 kel. És ez az összekapcsolás is inkább az internet „árnyékos oldalán”, a szélsősé- ges, összeesküvés-elméletekben utazó gyűlöletsajtóban kerül elő. „Magyarországon a milliomosok, a celebek, manapság bármit megtehetnek, – nem kapnak érte komoly büntetést Lásd Stohl Bucika ügye, aki annak ellenére, hogy drog és alkohol hatása alatt balesetet okozott, mindössze fél évet töltött börtönben. Vagy akár megemlíthetjük Császár Előd pop énekest is, aki több mint tizenkét évvel ezelőtt, drogos állapotban közlekedési balesetet oko- zott, és ezért meghalt egy rendőr!” (Szabad Riport, 2012 08 23 ) „Való igaz, a jog e területen nekünk is akad tennivalónk Gondoljanak csak a horvát miniszter- elnök-helyettes 2010-ben, az M7-en okozott balesetére, ahol a politikus gyorshajtása (150 km/h) és fgyelmetlensége két halálos áldozatot, egy súlyos, és egy könnyű sérültet »eredményezett«. Némi politikai egyezkedés, és háttéralku után a honi bíróság 1 év tíz hónap felfüggesztett bün- tetéssel sújtotta a siető horvátot, amit persze vezető pozíciójában és kedvenc bársonyszékében tölthet ki Vagy Stohl Bucira, aki visszaesőként, részegen, kábítószer hatása alatt okozott karambolt, s azon állapotában elhajtott, hátrahagyva a sérülteket, sőt még a rendőrséget is megkísérelte, barátnőjét bemártva, félrevezetni. Tíz havi büntetése felének leteltével, nem csak a börtönt hagyta el, ha- nem azokat a drogról leszokni akaró fatalokat is, akiknek megbánást mímelve dübörgő média- kampány támogatással ígért felvilágosítást, prevenciót, segítséget Maximum az lehet zsenáns, hogy ezt a fogadkozást még ítélethozatala előtt hintette el. Lám a celebek szava sem ér többet egy kézlegyintésnél S ha már a hazai celebeknél tartunk, tán emlékeznek még a Császár Előd névre. Ő volt az a pondró, aki 1989-ben, totál belőve, a Szilágyi Erzsébet fasorban letarolt egy szembe jövő járőr- kocsit, halálba küldve a szolgálatát ellátó, 25 éves rendőrtisztet. Dicső tettét megfejelve, megha- misította totálkárosra törött autója papírjait, amivel még egy jókora biztosítási csalást is nyélbe ütött Jutalma? Másfél év – naná, hogy felfüggesztve – továbbá százezer forint bírság Egyetlen pillanatot sem töltött rács mögött ez a kis gyáva senki, mi több 2002-től – nevét nem vállalva – Shane54 »típusjelzéssel« ismét feltűnt a gagyi médiákban, és ott pislákol a popvilág sötét bugy- raiban De van egy közös vonás Buciban és Shaneben, mégpedig, hogy ismeretlen földi patrónájuk jó- voltából, mentesülnek mindenfajta cselekedetük számonkérése alól. És nem csak ők!” (Világ Magyarsága, 2012 08 31 ) A szlovák sajtó már a balesetet követő héten foglalkozott azokkal a magyarországi esetekkel, amelyek mutattak bizonyos rokon vonásokat a Rezešová-balesettel, el- sősorban azért, hogy az ítéletekből következtessenek a Rezešovára váró büntetés mértékére A Rezešová-ügyet végigkövető hvg.hu csak jóval később, a felháboro- 24 dást kiváltó elsőfokú ítéletet utáni összeállításban emlékeztet a Stohl- és a Pásztor- ügyre, anélkül azonban, hogy azokat bármilyen módon közvetlenül vagy publi- cisztikai eszközökkel összekapcsolná a Rezešová-üggyel 24 A Stohl-ügy az első helyen szerepel Ondrej Kubovič pozsonyi újságíró írásában (http://aktualne.atlas.sk/ profesor-prava-rezesova-moze-dostat-az-desat-rokov-sudy-su-prisne/dnes/kauzy/)
   104   105   106   107   108   109   110   111   112   113   114