Page 49 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

2. (Média)elméleti háttér – dióhéjban 47 esemény megfordítja a hírműsorok logikáját: nem az látszik, ami van, hanem az van, ami látszik”. 61 A televíziózásban és tágabban a médiában a valóságreferencialitás szempont- jából tehát kétségkívül lényegi változás (neotelevízió, neomédia) következett be az 1970-es évektől, és ezt a fordulatot sokan rendkívül problematikusnak tartják. 62 Mások azonban – összhangban a médiaoktatásról szóló amerikai és európai dis- kurzusok meghatározó irányzataival – a médiaeseményeket Daniel Dayan és Elihu Katz 1992-es nagy jelentőségű Media Events: The Live Broadcasting of History (Médiaesemények – történelem egyenes adásban) című műve óta gyökeresen más- képpen értelmezik Dayan és Katz a rituális kommunikáció elméletét tovább- 63 64 gondolva dolgozta ki a ceremoniális médiaesemények koncepcióját huszonöt olyan kiemelkedő, ünnepélyes eseményeket értetve e fogalom alatt, mint a holdra szállás, II János Pál pápa lengyelországi látogatása 1979-ben, Kennedy temetése vagy Diana és Charles házassága. A szerzők alapgondolata az – mondja Istvánffy András 61 Bajomi-lázár Péter: Média és társadalom. Budapest, Antenna Könyvek, 2006 107 62 Lásd például aczél Petra: Mi azonban… című írását a Vigiliában (2008. szeptember), amelyben a szerző így fogalmaz: „A média nem szűnő aktualitás-vágyával az öregedni nem hajlandó emberre hasonlít, és előidézi a benne megje lenők jelenidejűségbe vetett kizárólagos hitét. Ez a jelenlét-tudat a tettek nélküli létre, bizonyos értelemben az ürességre alapozódik. (…) A jelenlét-élmény eufóriája idézi elő a nagyfokú látszani vágyást. A látszat viszont tettek nélküli, a cselekvéshez, a szolgálathoz vízió kell A média jelenlét-elve víziómentes, de látszat-telített, a sze- mélyek, események, viszonyok relatív ürességére vagy behelyettesíthetőségére épít, a szintetikus ténnyel dolgozik. (…) Nincs valódi eszköze a közösségi lét formálására (mert egy lokáción, illetve funkciók megosztásán alapuló közös ségfoga lommal operál, a spirituálisan szerveződő közösséggel szemben). (…) A médiatörténet veleje az álesemény, a célszerűen kreált történés, amely a médiavalóság egészében az ismé- telhetőség kényelmét is megvalósítja. (…) Az ál-eseményt jellemzi, hogy dramatizáltabb, mint a valóság, könnyen szerkeszthető, könnyen megítélhető, közvetlenebb, előfordulása, megtapasztalása, befogadása kényelmesebb, társas viszonyainkhoz jobban illeszkedik, mint a valóságos történések legtöbbje, ráadásul a közös kultúrát is jellemző diskurzus, a közhelyek alaptémáihoz is jól illeszkedik Az álesemény helyett használhatjuk a médiaesemény fogal- mát is azokra a »nevezetes« történésekre, amelyekben a média (televízió) kooperatívan vesz részt, és az általa nyert közvetítésen keresztül nyeri el az esemény nagyságrendjét, fontosságát, műfaji jellegzetességeit (például ural- kodói esküvők, prominens személyiségek temetései, egyedülálló vívmányok vagy eredmények közvetítései). Ezek az események nem váratlanok, már korábban vetül rájuk (média)figyelem Nem hírértékük, hanem a performativi- tásuk fókuszál nagy figyelmet. (…) Fontos azonban látnunk a média kooperatív részvételének valóságos jellegét; a média az eseménybe komponálódik, nem követi, szemléli, hanem átalakítja azt: az élő eseményt rögzíthetővé, a rögzített eseményt élővé teszi. A média a médiaeseményben formáló szerepet tölt be: átprogramozza a tér- és időbeli dimenziókat, hogy kiváltsa a jelenidejűség illúzióját a médiafogyasztó számára. A média tehát voltaképpen dramatizál, és az esemény ebben a tekintetben csak adalék a kommunikációs szituáció átéléséhez; hírértéke kicsiny, viszont annál hatá sosabb, tehát álesemény.” 63 dayan, Daniel – katz, Elihu: Media Events – The Live Broadcasting of History. Cambridge, Harvard University Press, 1992 64 A rituális vagy expresszív modell szerint a kommunikáció tartalmát nem pusztán az adó akarata határozza meg, hanem azt erősen determinálja a résztvevők kulturális környezete, beágyazottsága. Carey szerint a valóságot a kommunikáció – tehát a szimbolikus formák konstrukciója, megértése és használata – hozza létre, ezért például a hírek megkonstruálása és befogadása nem tekinthető szimplán információközlésnek, hanem a hírekben meg- testesülő kommunikáció rituális, vagyis sajátos drámai cselekedet, mivel a hírekben megjelenő információk a nézetek és érdekek ellentéteinek küzdelmét fogalmazza meg James W Carey elméletét a „A Cultural Approach to Communication”, Communication as Culture. Essays on Media and Society című kötetben (New York–London, Routledge, [1989] 1992) fejtette ki