Page 72 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 72
70 Médiaesemény-esettanulmányok mények és általában a sajtószabadság létjogosultságát” – mondja Bajomi-Lázár Péter, és idézi Varga Domokos Györgyöt, illetve Bayer Zsoltot, akik szerint: 101 102 „A lojális újságírás melletti legfőbb érv szerint a demokrácia a szabad választásokban testesül meg (és nem a többé-kevésbé kontraszelektált újságíró-társadalom saját szabadságában), ezért a választások útján létrejött kormány a népakaratot tükrözi, a közjó letéteményese, tehát joga van a sajtó (nem választásokon nyert) hatalmának korlátozására, illetve saját megszólalási lehetőségei- nek (közszolgálati) megteremtésére, politikájának és törekvéseinek a nyilvánossághoz való eljut- tatására. A lojális újságíró – elfogadva ezt az alapállást – a kormány érdekei szerint látja el kapuőri szerepét, a kormány szemszögéből tudósít az eseményekről, és védi a kormány álláspontját.” „Aki a sajtószabadságot félti, nem tudja, mit beszél Korunk egyetlen feladata a sajtóval kapcso- latban csak az lehet, hogy megtanuljunk valahogy védekezni a média ellen Megöl bennünket a szabad sajtó. (…) Elhiteti velünk, hogy szükségünk van a hírekre. Tizenöt percenként. A szen- zációkra Mindig és mindenütt S mert ennyi szenzáció nem esik meg a világban, hát gyártanak Hírgyárak, szenzációgyárak, ocsmánysággyárak… A természetes, az egészséges, a hagyomá- nyos, az ezeréves, a szép, a jó, a boldog kiszorul a médiából. (…) Rátelepülnek életünkre a ha- zugság zsoldosai Manipulálnak, átvernek, akkor is hazudnak, ha kérdeznek Ez a szabad sajtó: átok, istenverése.” 103 A pártos (vagy európainak nevezett) újságírás elsősorban bizonyos eszmék, ügyek, pártok képviseletét tartja a média elsődleges feladatának. A tényeket rendszerint olyan színben mutatja be, ahogy az a leginkább megfelel az általa képviselt eszmé- nek vagy pártoknak A kormányzathoz való viszonya támogató-elfogadó vagy ki- fejezetten kritikus (attól függően, hogy melyik politikai erő van éppen hatalmon). A pártos újságírás által konstruált nyilvánosságban szinte lehetetlen árnyaltan tá- jékozódni a politikai eszmények valamelyes ismerete nélkül „A pártos újságírás szemlélete jegyében a meghatározó (vagyis a közönség jelentős részéhez el- jutó) médiaiparosok a közönség számára érdekes eseteket saját – pártos – szerepüknek megfele- lően konstruálják meg. Az események elbeszélői kereteinek kialakítása során ez kétféle módon valósul meg Egyrészt az adott eset értelmezési keretének kijelölésével, másrészt a politikai tér- fél másik oldalán elhelyezkedő sajtószereplők által kialakított értelmezési keretek megkérdője- lezésével, kritikájával. Ily módon a nyilvánosságban az embe reket érdeklő esetek hamarosan a politikai szereplők gondolkodásmódjának, szemléletének apropójává válnak. Az üggyel kapcso- latos minden újabb fejlemény annak igazolását szolgálja, hogy a politikai ellenfél felfogása a világ dolgairól elfogadhatatlan.” 104 101 Bajomi-lázár Péter: Az objektivitás-doktrína nyomában Médiakutató, 2003 nyár 13–38 102 varGa Domokos György: Elsőkből lesznek az elsők – a magyar média metamorfózisa I. (MédiaHarcok). Budapest, LKD BT, 2001. 103 Bayer Zsolt: A hazugság zsoldosai – Gyűlöletbeszédről, félelmekről, miegyébről. Magyar Nemzet, 2002 szeptember 28 (http://mno hu/velemeny/uj-moralistak-farizeusok-19-773711) 104 Hartai László: Mozgóképkultúra és médiaismeret. Budapest, Nemzedékek Tudása, 2013.
   67   68   69   70   71   72   73   74   75   76   77