Page 112 - James Potter – Médiaműveltség

88 II. rész: A közönség Közös tévénézés A közös tévénézés – ahogy a neve is mutatja – azt jelenti, hogy a szülők és a gye- rekek együtt nézik a tévét Beszélgetni közben nem is feltétlenül szükséges A fel- tételezés szerint ugyanis, amikor a szülők is bent vannak a szobában, ahol a gyere- kek épp tévét néznek, a gyerekek nem fognak számukra ártalmas tartalmakat nézni A közös tévénézés előfordulásának gyakoriságát illetően a kutatások ellentmon- dást mutatnak. Néhány felmérés arra a következtetésre jutott, hogy ez igen elter- jedt szokás (Sang, Schmitz és Tasche, 1992; Valkenburg et al., 1999), olyannyira, hogy a szülők 93%-a mondta azt, hogy legalább időnként közösen néz tévét a gye- rekeivel (Jordan, 2001). Más felmérések viszont azt mutatták ki, hogy a közös té- vénézés ritka (Dorr, Kovaric és Doubleday, 1989; F. Lawrence és Wozniak, 1989), hiszen a 7 éves vagy idősebb gyerekek 95%-a, a 2 és 7 év közötti gyerekek 81%-a nyilatkozta azt nekik, hogy soha nem néznek közösen tévét a szüleikkel (Rideout et al., 1999). Megjegyzendő, hogy az ellentmondás forrása az is lehetett, hogy kit kérdeztek meg a felmérést végzők. Amikor a kutatók a szülőket kérdezik, hogy a gyerekeikkel közösen nézik-e a tévét, úgy tűnik, ez általános gyakorlat, mikor azonban a gyerekeket kérdezik, hogy vajon a szülők is nézik-e a tévét velük, ritka. Aktív közvetítés Az aktív közvetítés azt jelenti, hogy a szülők vagy más felnőttek beszélgetnek a gyerekekkel a televíziózásról. Az aktív közvetítésről felgyűlt irodalmat feldol- gozva négyféle közvetítői hozzáállás szerinti szülői csoportot különböztethetünk meg a gyerekekkel való közös tévénézések kapcsán (Austin, Bolls, Fujioka és Engelbertson, 1999). Ezek a nem közvetítők (azok a szülők, akik ritkán beszélget- nek a televízióról gyerekeikkel), az optimisták (azok, akik a beszélgetéssel inkább alátámasztják a televíziós tartalmakat), a cinikusok (akik a beszélgetésben elsősor- ban a televíziós tartalmak ellenében szólnak) és a szelektívek (akik mind a pozitív, mind a negatív technikákat alkalmazzák, ahogy a helyzet megkívánja). A közvetí- tési stílusok közül a legnagyobb különbség a pozitív és a negatív közvetítés között van, amelyek közül az első rámutat a televíziós üzenetekben arra, ami jó, és egy- ben az ilyen jó dolgokkal való azonosulásra bátorítja a gyerekeket, míg a második a szereplők rossz viselkedését emeli ki, és kritizálja mindazt, ami a tévében meg- jelenik. Az aktív közvetítésre sok évtizednyi kutatással is csak kevés példát találtak Számos tanulmány azt mutatta ki, hogy általában semmiféle párbeszéd nem zajlik, amikor egy szülő és gyermeke együtt nézik a tévét (Austin, 1993; Himmelweit, Oppenheim és Vince, 1958; Mohr, 1979). Egy Gallup-felmérés pedig azt mutatta