Page 113 - James Potter – Médiaműveltség

5. fejezet: A gyerekek mint speciális közönség 89 ki, hogy amikor a szülők és a gyermek televíziót néznek, és valamilyen bántó do- log jelenik meg a képernyőn, a szülők hétszer inkább kerülik ki azt csatornaváltás- sal, mintsem hogy megbeszéljék a bántó tartalmat gyermekükkel (Austin, 1993). Az aktív közvetítést napközik gyerekfelügyelőinél vizsgálták. Nathanson, Eveland, Park és Paul (2002) 265 olyan gondozóval készített felmérést, akik máso- dikostól nyolcadik osztályosig terjedő korú gyerekekre vigyáztak (de nem volt köztük saját gyermekük). Azt találták, hogy a gyerekvigyázók több aktív közvetí- tést és cenzúrát alkalmaztak a televíziós erőszak, mint a szex megjelenéseinek esetében. Amikor ugyanis a gondozók úgy gondolták, hatékony aktív közvetítési módszer van a birtokukban, inkább ezt alkalmazták a fenyegetőbbnek megítélt helyzetekben. Amikor azonban úgy érezték, nem tudnának hatékonyan közbelép- ni, hajlottak rá, hogy inkább a korlátozó stratégiát alkalmazzák. A korhatár-besorolás használata A gyerekek mellett kiálló médiaszószólók éveken át igyekeztek nyomást gyakorol- ni a teljes iparágra, hogy alkalmazzon korhatár-besorolásokat, így segítve a szülő- ket gyermekeik terhelésének felügyeletében, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a szülők közül mégis kevesen használják ezt az információt, amikor elérhetővé válik számukra Az Amerikai Mozgókép Szövetség (Motion Picture Association of America – MPAA) például ma ismert formájában 1984 óta létezik. Az időszakosan megismételt felmérések azonban azt mutatták, hogy a szülők egyharmada vagy annál is kevesebb hányada használja az MPAA által kiadott korcsoporalapú beso- rolási rendszert (Abelman, 1999; Bash, 1997; Miffin, 1997). 1999 óta minden, az Egyesült Államokban eladott tévékészülékben van egy ún. V-chip, egy olyan chipkártya, amellyel a felhasználó beállíthatja készülékén, hogy bizonyos típusú műsorokat kiszűrjön az erőszak, a nyelvezet vagy a szexuális tar- talom miatti központi besorolásuk alapján. A szülők azonban nem szereztek azon- nal tudomást a besorolásokról Bevezetésük után hat hónappal egy felmérés azt az eredményt hozta, hogy a gyerekek és a kamaszok igen ritkán alkalmazták ezeket a besorolásokat (B. S. Greenberg, Rampoldi-Hnilo és Hofschire, 2000). A felmérést egy évvel később megismételték, és az eredmény ugyanez volt: kiderült, hogy az anyák 30%-ának tudomása sem volt a besorolások létezéséről, és akiknek mégis, azok átlagon alulinak minősítették a besorolások egyértelműségét (Rampoldi- Hnilo és Greenberg, 2000). Hasonló eredményeket hozott a Kaiser Családi Alapít- vány (Kaiser Family Foundation) megbízásából végzett néhány kutatás is. A Kaiser- féle kutatásban részt vettek 82%-a mondta, hogy tud a besorolások létezéséről, de ennek a csoportnak csak a fele mondta, hogy használják is azokat (Foehr, Rideout és Miller, 2000), és ezek az adatok javarészt változatlanok maradtak az egy évvel később megismételt vizsgálatban is (Kaiser Family Foundation, 1999). Összességé-