Page 162 - James Potter – Médiaműveltség

138 III. rész: Az iparág A szabályok A gazdasági játszma központi, legfontosabb szabálya, hogy ahhoz, hogy játsszunk, szükségünk van erőforrásokra és hajlandóságra, hogy ezeket más erőforrásokért elcseréljük. Ha a kettőből bármelyiknek híján vagyunk, nem rúghatunk labdába ebben a játékban. A szabályokat mind a játékosok alkotják, egymással egyez kedve. Ezek a szabályok arra szolgálnak, hogy a csereüzlet tisztességességét fenntartsák. Azok a játékosok, akik tisztességtelennek kezdik érezni a játékot, többé nem bíz- nak meg a többi játékosban, és abbahagyják a játékot; ez leszűkíti a játékteret. Ahhoz, hogy a játék izgalmas maradjon, hatalmas számban kell bevonzania a játé- kosokat, akik hajlandóak erőforrásaikat napi szinten becserélni valamire. Bár kevés szabály van, a játékot sok jellegzetes vonás igazítja. Ezeket világítja meg a következő szakasz. A játék jellemzői Hogy többet megértsünk arról, hogyan kell a tömegmédia-féle gazdasági játékot játszani, előbb a játék öt jellemzőjét kell megértenünk. Ezek a következők: a forrá- sok helyes felmérésének fontossága, közvetett és közvetlen támogatás, a játékosok közti komplex egymásra utaltság, a verseny természete, valamint a reklámozás mint motor. Ha ezeket az elveket megértjük, segít átlátnunk, hogyan zajlik az erő- forrásokért folytatott alku A források helyes felmérésének fontossága A sikeres alku kulcsa, hogy pontosan mérjük fel az erőforrásokat. Ha az egyik já- tékos képes erre, a másik pedig nem, akkor utóbbi komoly hátrányba kerül. Két megfontolást kell a forrásfelmérésbe bevinnünk, s mindkettőhöz fgyelemre méltó készségekre van szükségünk. Az egyik ilyen tényező, hogy meg kell állapítani, körülbelül milyen sikerrel tudja az adott erőforrás a kijelölt célt elérni. A másik, hogy vegyük fgyelembe a keresletet és a kínálatot. Minél fejlettebb készségekkel rendelkezünk e két területen, annál pontosabb ér- tékelést állíthatunk fel erőforrásainkról, s annál értékesebbek vagyunk egy alku esetén. Tegyük fel például, hogy találok valamit a szüleim padlásán, amiről azt gondolom, értékes dolog. El is viszem egy régiségkereskedőhöz, hogy eladjam. Ő 60 dollárt ajánl érte. Vajon elfogadjam ezt az összeget, és eladjam neki? Ha fo- galmam sincs a régiségekről, se arról, mennyire számít ritkaságnak, amit találtam, a sötétben tapogatózom. Esetleg megpróbálok dörzsölt lenni, és 100-at kérek érte, majd megállapodunk 80 dollárban, s ettől úgy érzem, „rávettem a kereskedőt, hogy emeljen az áron” 20 dollárt. Lehet azonban, hogy ez a darab 1000 dollárt ér.