Page 15 - Kósa Éva – Médiaszocializáció

Kósa Éva: A médiaszocializáció kezdetei 13 interpretációval) találkozunk. A múlt gazdagságát és termékenységét zavarba ejtően nehéz feladat összefogni, itt csak a főbb tendenciák kiemelésére teszünk kísérletet. Az 1980-as években a társadalomtudományok terén két nagyhatású paradigma- váltás zajlott a gyerek és a média kapcsolatának vizsgálatában és értelmezésében: az „aktív befogadó” megközelítés a médiavizsgálatokban, és a neo-vigotszkiánus fordu- lat a fejlődéselméletekben. Az „aktív befogadó” koncepció lényege és célja azoknak az utaknak és módozatoknak a feltárása, ahogyan a befogadók – a saját, specifkus kulturális értelmezési és viszonyítási kereteinek, a morális miliőjének, társas világá- nak megfelelően – a média jelentését és funkcióját a maguk számára kidolgozzák. A neo-vigotszkiánus nézőpont a fejlődéselméletekben a nyelv, a társas kapcsolatok és a kultúra szerepének ad új hangsúlyt abban a folyamatban, ahogyan a gyerekek megtapasztalják az őket körülvevő világot, sőt, ahogyan létrehozzák saját értelmi- kognitív struktúrájukat. Felfogásában a televízió-befogadói értelmezés kapcsolata mélyen beágyazott, és szorosan kötődik a gyereket körülvevő társas és kulturális közeghez. Ezek az interpretációk már túlmutattak a korábbi kereteken, ugyanis a fen- ti fordulatok egyáltalán nem előzmény nélküliek. Két korábbi domináns nézettel és vizsgálati fókusszal rendelkező irány előzményeire épültek. A legnagyobb múltúnak a múlt század közepétől – a televízió térhódításától kezdve – a 70-es évek végéig jellemző (döntően behavioristának tartott) nézőpont tekinthető, mely meghatározta a közbeszédet, és társadalmi aggódást keltve, a kutatási irányokat is. A gyerek–mé- dia kapcsolatára vonatkozó vizsgálatok alapvetően a televíziónak a gyerekek szociá- lis, erkölcsi fejlődésére, attitűdjeire gyakorolt hatására fókuszáltak. Különösen a te- levíziós erőszak és a gyerekek agresszív viselkedése közötti feltételezett kapcsolat vált kiemelt témává, és talán máig a legtöbb empirikus vizsgálat is e téren született. Azonban már a 70-es évektől egy új és nagyon erős lendületű felfogás elterjedése volt megfgyelhető, és a pszichológiában bekövetkezett „kognitív fordulat” ezen a te- 3 rületen is éreztette a hatását. Az 1980-as évektől egyre intenzívebben vizsgált terü- letté vált a médiának a gyerekek kognitív fejlődésére és kognitív folyamataira gya- korolt hatása. A megközelítés nagyon gyümölcsözőnek bizonyult, és számtalan hasznos és érdekes hipotézis alapján tekintélyes mennyiségű ismeretet eredményezett a gyerekek médiával való kapcsolatában zajló folyamatokról. Az irányzat erősen hang- súlyozta, hogy a gyerek nem passzív fogyasztója a médiatermékeknek, hanem sokkal inkább maga kreálja az üzenetek (médiatartalmak) jelentését. Ebben a felfogásban a média, és kiváltképp a „televíziós kultúra” egyrészt a (televíziós) tartalmakkal való 4 találkozás révén létrejövő, a világra vonatkozó felfogásrendszerek, reprezentációk, értékek és normák komplett rendszere, másrészt készségek és kompetenciák mé dia- spe ci fkus tárháza, mely szükséges a tartalom kódolásához. Az aktivitást a jelentés létrehozásában ez a felfogásrendszer azonban korlátozottan értelmezi, csak a tarta- 3 plÉh Csaba – lányi Gusztáv: A „kognitív forradalom” és a magyar pszichológia. Valóság 7, 1984. 12–28. 4 leMish i m (2. lj.).