Page 175 - Renee Hobbs, David Cooper Moore – A médiaműveltség felfedezése
P. 175
6. fejezet: Mindennek van szociális vonatkozása 173 Strukturált jogi párbeszéd a celebkultúra tárgyában Henry, a PVK (Powerful Voices for Kids – Erős Gyerekhangok) program egy má- sik oktatója a kortárs tömegkultúra egy aktuális, hírességek között folyó vitáját használta fel ahhoz, hogy ötödik osztályos gyerekeknek segítsen önbizalmat sze- rezni véleményük és nézeteik érvekkel és bizonyítékokkal való alátámasztása te- rén. Henry azzal kezdte, hogy behatóan tanulmányozta a témát, amely máris infor- mális beszélgetések tárgya volt a gyerekek között az ebédidőben és a játszótéren: Chris Brown, a listavezető popénekes ügyét, aki azzal került a címlapokra 2009 nyarán, hogy bűnösnek találták családon belüli erőszak vádjában, amiért megverte barátnőjét, a szintén popsztár Rihannát. A híresemény elemzését követően, valamint Henry néhány tanítványának ama korábbi kérése alapján, hogy játsszanak bíróságosdit, ez a lecke a gyerekek által rendezett játéktárgyalásban érte el a csúcspontját. A per végső célja nem az volt, hogy megállapítsa Chris Brown bűnösségét, illetve ártatlanságát a testi sértés vád- jában, mivel Brown ekkorra már beismerte bűnösségét, és feltett a YouTube-ra egy bocsánatkérő videót. Henry ehelyett azt kérte a gyerekektől, hogy médiajelenségek sorozataként értelmezzék és elemezzék az eseményt, mely médiajelenségek mind- egyikének megvolt a maga szerepe a közönség tájékoztatásában, szórakoztatásá- ban, illetve meggyőzésében. Miután ezt megbeszélték, a játéktárgyalás arra szol- gált, hogy lehetőséget nyújtson a diákoknak az esemény néhány etikai és retorikai dimenziójának értékelésére. A játéktárgyalás kidolgozásához a Chris Brown-ügy megvitatását követően a gyerekek például megvizsgálták a „tárgyalótermi dráma” műfaját. Henry a Brown bíró és a Judy bírónő epizódjaiból vett példákat mutatott a tanítványainak, hogy összehasonlíthassák és ellentétbe állíthassák a tárgyalóterem fkcionális ábrázo- lását és a valódi tárgyalótermet, majd meghívta egy joghallgató barátját, hogy ven- dégelőadóként látogasson el az osztályba, és meséljen a gyerekeknek a joggyakor- lat alapjairól. Mi volt hiteles, és mi hiteltelen a bírókról szóló tévéműsorokban? Nem meglepő módon a gyerekeknek rengeteg kérdésük – és rengeteg téves értesülésük – volt a jogrendszerről. A gyerekek világra vonatkozó ismereteinek nagy részét a médiából származó, valamint a szülőktől és családtagoktól véletlenül felcsípett információ kombiná- ciója adja. A bírókról szóló tévéműsorokra és a Chris Brown-ügyre vonatkozó kér- dések megfogalmazása során a gyerekek tanultak a polgári jogi és a büntetőjogi bíróság közötti különbségekről, valamint arról, hogy különbséget teszünk helyi, tagállami és szövetségi jog között. A gyerekek megbeszélték a fkcionális és a va- lódi tárgyalóterem közötti különbségeket és hasonlóságokat, összehasonlítva és el- lentétbe állítva a szórakoztató média által a jogra vonatkozóan tálalt üzeneteket az információforrások egyéb típusaival.
   170   171   172   173   174   175   176   177   178   179   180