Page 88 - Renee Hobbs, David Cooper Moore – A médiaműveltség felfedezése

86 A médiaműveltség felfedezése deztek, sok mondandójuk is volt a témával kapcsolatban. Az egyik gyerek beszélt az anyukájával, aki azt mondta neki, hogy a hajléktalan emberek néha veszélyesek lehetnek, ha nem kapnak megfelelő gyógykezelést az elmebetegségükre. Egy má- sik diáknak az volt a véleménye, hogy a jó oktatásban részesült emberek is hajlék- talanná válhatnak, mert látta A boldogság nyomában című flmet, amelyben Will Smith egy vállalkozót játszik, akinek a rossz befektetései végül szétszakítják a családot, ő és a kisfa pedig hajléktalanná válva a metróállomáson és a hajléktalan- szállón alszanak. A flmben az apának sikerül munkát szereznie és lakást találnia a családja számára. Az osztálytermi oktatás napokon át a gyerekek hajléktalanságra vonatkozó kér- dései köré szerveződött, akik Rachel segítségével különféle nyomtatott, elektroni- kus média- és online források révén egyre többet tudtak meg a hajléktalanságról. Azt azonban nem tartotta jó ötletnek, hogy a diákok önállóan dolgozva, a nyitott internetet használva járják körül a témát. Nemcsak az aggasztotta, hogy ez a mód- szer visszafogná ennek a konkrét projektnek a lendületét, hanem az is, hogy a gye- rekek véletlenül nem helyénvaló tartalomra bukkanhatnak. Amikor maga Rachel a hajléktalanságról szóló videókat keresett a YouTube-on, olyan videókra akadt, amelyeken kamaszok és fatal felnőttek szórakozásból hajléktalanokat vernek. Ter- mészetesen meg akarta védeni a tanítványait az ilyen tartalmaktól. 15 Ehelyett Rachel kiválasztott több olyan weboldalt, amelyek érzése szerint meg- felelőek voltak a diákjai számára, és megmutatta őket a gyerekeknek. Az egész osztályt bevonó tevékenység keretében olvasták, értelmezték és vitatták meg a hír- portálokról és nonproft érdekvédelmi szervezetektől származó tartalmakat. Rachel mindaddig nem volt teljesen tisztában azzal, milyen sokat is proftáltak a gyerekek ebből a módszerből, melynek keretében az általa megvitatásra kivá- lasztott weboldalakról származó információt és gondolatokat vizsgáltak meg, amíg meg nem hívott egy hajléktalanügyi érdekképviselőt az iskolába, hogy a gyerekek meginterjúvolhassák. Az érdekképviselő hozott magával egy gyerekeknek szóló képeskönyvet, amely egy csigáról szólt, aki elveszíti a csigaházát. Igazság szerint a könyv egy kissé „dedós” volt azoknak a gyerekeknek, akik addigra már elég mé- lyen beleásták magukat a témába. Az érdekképviselő metaforikusan beszélt a csi- gáról, aki elveszítette a házát, míg a gyerekek olyan kérdéseket tettek fel, mint „Hány hajléktalanszálló van Philadelphiában?” és „Mit tehetnek a gyerekek, ha egy családtagjuk elveszíti az otthonát?” A hajléktalanügyi érdekképviselő nem számított rá, hogy a gyerekek már ilyen sokat megtudtak a hajléktalanságról. Meg- lepte a gyerekek kérdéseinek jellege és mélysége. Amikor a gyerekek készen álltak a saját képregényük elkészítésére, Rachel pár- munkára osztotta be őket, úgy jelölve ki a párokat, hogy különféle képességekkel rendelkező gyerekek kerüljenek össze. Mindegyik párnak az volt a feladata, hogy készítsen egy képregény-oldalt a gyerekek által a kutatásuk során kidolgozott té- mák egyikéről. Az egyik csoport a hajléktalanságról alkotott, a flmekben megje- lenő média-sztereotípiák kérdését vizsgálta. Egy másik csoport azt járta körül,