Page 250 - aczel_petra_muveljuk_a_mediat.exe

248 Műveljük a médiát! ugyanakkor társadalomra és társasra egyaránt referálhat (Bokor, 2011) A társas média megértésének egyik kulcsa, hogy nem várunk a virtuális közösségektől va- lós közösségi élményt Egy mérsékelten pesszimista vélekedés „Bár a társas médiától sokan várták a részvételi és/vagy tanácskozó demokrácia virágba szökkenését, az biztosan nem következett be A sokféle hang léte vagy létezésük bátorítása nem garantálja a nézetek ütköztetését, érvelést, tárgyalást, megegyezésre törekvést A virtuális közösségek és NGO-k iránt bevallottan és mélyen elkötelezett Rheingold sem tanácskozó demokráciaként, hanem net- háborúként írta le a helyzetet. Még a Web 2.0 utópia hívei sem következete- sek: egyszerre használják a fenyegetőző militáns-eszkatologikus nyelvet (forra- dalom) és az utópikus tanácskozó demokrácia pacifsta nyelvét.” (Molnár, 2014: 55) A virtuális közösségek természetén túl a következő problémakör a magánszféra és a nyilvánosság viszonya az újmédiában. „Akinek nyilvános ügye nincs, semmi- lyen ügye nincs” – volt olvasható gyakorta az antik görög városállamok házfalain (Hauser, 2000: 481). Az ókori flozófa fénykorában, az Arisztotelész és Platón ko- rabeli görög kultúrában idiotésznek hívták az olyan embert, aki a nyilvános viták- hoz nem szólt hozzá, nem vett részt a közügyekben, azaz magánember maradt E kifejezés a római köznyelvbe már az ’együgyű, csekély értelmű, ostoba ember’ jelentéssel került át (Aczél, 2009). Az etimológia és a jelentésárnyalatok változásá- nak íve egyértelmű: az antik társadalomfelfogás a nyilvánosságot helyezte közép- pontba mint az ember közösségi életének meghatározó színterét: aki ebben nem vállal szerepet, aki nem kommunikálja közügyekről szóló vélekedéseit, vagyis aki magánemberként kimarad a nyilvánosságból, az a közügyekben aktív társadalom szerint „elveszett ember”, de legalábbis eltér a „normális többség”-től. E koncepció végighúzódik a modernitás előtti koron s magán a modernitáson is, mígnem a posztmodern korban új problémába ütközünk. „A böngészés magánügy” – találhatjuk szembe magunkat egy közkeletű véle- kedéssel, amelyet informatikusok fogalmaztak meg a Windows operációs rendszer hivatalos weboldalán 2012-ben. Ma már korántsem olyan egyszerű a helyzet, mint a premodern és a modern időkben. Egyfelől megjelenik a nyilvános tevékenysége- ket (pl. a böngészést) „privatizálni” törekvő irányzat, másfelől a nyilvánosságban való részvétel kimondott elvárásként bukkan fel – immár nemcsak az ókori görög városállamok fórumain, hanem az újmédia színterein is. Az elektronikus ügyinté- zés terjedése és kényszere, a közösségi portálok és a hálólét egyre fokozódó tér- nyerése átalakítja a nyilvánosságról szóló koncepciónkat, miközben mutatis mu-