Page 74 - aczel_petra_muveljuk_a_mediat.exe

72 Műveljük a médiát! ben: egyrészt úgy kell illeszkedniük a darabkáknak egymáshoz, mint egy kirakós játéknak, másrészt az egyes elemeknek alkalmazkodniuk kell a megszakítások- hoz is (Kozloff, 2011: 30–31) 3.3.2.1. Narratíva A média szövegszerveződési szintjei közül először az elbeszéléssel foglalkozó narratológiát járjuk körül. Az elbeszélést a három nagy beszédtípus között emlí- tik, a leíró és az érvelő-meggyőző szövegtípus mellett. Az elbeszélés tulajdonkép- pen kulturális alapforma, hiszen történetmeséléseinkkel a töbieknek bemutatjuk, magunknak pedig értelmezzük a világot. Rendet és jelentést viszünk az esemé- nyek láncolatába Az elbeszélés mint kognitív séma a tapasztalatszerzés közös for- mája is. Éppen ez az interperszonális jelleg biztosítja a befogadók számára az elbe- szélésben a ráismerés örömét Umberto Eco szavaival: „A közönség lépésről lépésre felismeri azt, amit már tud, és amit még egyszer tudni akar ” (Eco, 1985: 164, idézi Gripsrud, 2007: 203) Az elbeszélés kutatásának kezdetei A narratológia lassan száz évre visszatekintő kutatása mindmáig rendkívül népszerű. Az elbeszélés módjának első kutatását az orosz Vladimir Propphoz (1895–1970) kötik, aki A mese morfológiája című könyvében még 1928-ban megteremtette az elbeszélések vizsgálatának módszertani alapjait. Őt követte a bolgár százmazású Tzvetan Todorov, majd Claude Lévi-Strauss és Roland Barthes, akik a szemiotika és a strukturalizmus eredményeit is felhasználták narratológiai elméleteikben A történetek elbeszélése számos formában történhet, lehet regény, novella, példá- zat, tárca vagy akár hír is. A elbeszélés módja lehet csupán verbális, például a személyközi kommunikációban vagy képi, mozgóképi, sőt a kettő együttese is. Ennek a formai és mediális gazdagságnak a következetesebb áttekintésére java- solja Marie-Laure Ryan, a téma nemzetközi hírű kutatója a transzmediális narratológia kifejezést. Úgy véli, akkor járunk el a legeredményesebben, ha a narratológiát a beszédaktus-elmélet alapján közelítjük meg. Így nem esünk a radikális relativizmus hibájába, mely Ryan szerint azokat a mediálisan is kötött narratívaelméleteket jellemzi, amelyek az elbeszélést zárt szemiotikai univerzum- nak tartják. Vagyis a narratívák a bennük használt jelrendszer alapján értelmezhe- tőek, rendelhető hozzájuk jelentés (vagy hozzák létre a befogadóban a jelentést), és ezt befolyásolni fogja az is, milyen médiumban jelentek meg. Ezzel szemben a