Page 103 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

4. fejezet: A globális médiaipar 101 Végeredményben ez a paradigma a közönségről és a mindennapi életről szól, mert a „propaganda” modellje fgyelmen kívül hagyja, hogy a mobil média milyen jelentőséggel bír az egyszerű kínai emberek számára akkor, amikor ennek segítsé- gével szórakoztatják magukat olyan hétköznapi helyeken, mint a „pályaudvarok, aluljárók, taxik, munkahelyek, kollégiumi és turisztikai övezetek” (Yu, 2011, 71.). Ami nem jelenti azt, hogy az állam hatalmát a közönség meg tudná kerülni. Yu szerint a kínai állam médiapolitikája attól működik, hogy nem függ teljes mérték- ben a pártpolitikától. A Super Girl első online visszatérése kapcsán a hivatalos ál- láspontok megoszlottak, részben azért, mert a műsor hatalmas siker volt, aminek tagadhatatlan volt a vonzereje. A kínai médiapolitikát jobbára úgy kell értelmezni, mint egy bonyolult egyen- súlymutatványt, amelyben az ellentétes erők a média napi működése során kényte- lenek egyességre jutni. Ilyen esetekben a pragmatikus törekvések sokszor háttérbe szorítják a politikai érdekeket. Mielőtt rátérnénk a médiapolitikára, meg kell emlí- tenünk Olivia Khoo észrevételét, aki rámutat arra, hogy Kína olyan multikulturá- lis társadalom, amelynek a politikai struktúrája óriási változásokon ment keresz- tül, s ennek eredményeként a „nemzeti érdekek” kérdése is tematizálódik: „Felejtsük el a nemzetállam gondolatát, és helyette összetett államokról beszéljünk, mint ahogy a Kínához visszatérő Hongkong az »egy nemzet két rendszer« sémáját alkalmazza, vagy ahogy Kína és Tajvan, Tibet vagy Hszincsiang kapcsolata működik – vagyis egy olyan gondolkodásmódról van itt szó, amely fgyelembe veszi a kisebbségeket, valamint a nemzetállam perifériáin élő és azon kívül eső tagokat is.” (Khoo, 2011, 134.) Stephanie Donald (2011) szerint az említett feltételek mellett a fatal kínai közön- ség is összetett „megállapodást” kötött az állammal, ahol a változás iránti heves vágyakat az a felismerés hűti, hogy a kínai ifjúság számos olyan kiváltságot élvez, amely a szülők számára még elérhetetlen volt. Ezt a „megállapodást” az Európá- ban, az USA-ban és Ausztráliában tanuló diákok állampárti tüntetései jelezték glo- bális szinten. Donald kitér a nyugati kommentátorok hitetlenkedésére azzal kap- csolatban, hogy a nyugati média hatása, sőt a nyugati médiakutatás befolyása, arra ösztönözné a tengerentúli kínai fatalokat, hogy egyre nacionalistábbak legyenek ahelyett, hogy egyre kritikusabban viszonyulnának a kínai államhatalomhoz. „Ifjúsági elidegenedés és elégedetlenség valóban létezik, ahogy a gondosan irányított mé- diagazdaság elsöprő eredményei is valósak; egy jól irányított rendszerről van szó, amely olyan ésszerű szabályokat fogad el, mint a nemzeti növekedés tisztességes ára és a jólétte- remtés. A tengerentúlon tanuló diákok pedig éppen annak a csoportnak a tagjai, akiket nagyban segített az újonnan megszerzett jómód.” (Donald, 2011, 60.) Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Super Girl anarchiájáról szóló vészjósló retorika mögött a populáris kultúra szerepével kapcsolatos összetettebb politikai vita húzódik meg, ahol tulajdonképpen az állam proftált abból a káosz-