Page 144 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

142 Ifjúság és média koznak az erőszak kortárs kultúrájában. Erre az egyik példánk az iskolai lövöldözésekkel kapcsolatos jelenségek lehetnek. Bár Gerbner többnyire a televízi- óról írt, valójában az üzenetek termelése és elosztása foglalkoztatta. Értelmezése szerint a televízió a valaha látott legerősebb üzenetküldő rendszer, ami a történet- mesélés általános emberi képességét egy narratív gépsorrá szervezte. A televízió egyetlen célja az volt, hogy magára vonja a közönség fgyelmét, és ezáltal reklám- bevételekhez jusson. Erre a legjobb mód olyan szabványosított történetek haszná- lata volt, amelyek egyszer már megragadták a nézők fgyelmét, így az erőszak te- matikája kifzetődő megoldásnak tűnt. A televíziós tartalmak különböző műfajait elemezve, Gerbner és kollégái a Pennsylvania Egyetemen arra a következtetésre jutottak, hogy a médiumok újra és újra ugyanazt a történetet mesélik el, és a leg- több esetben az erőszak témáját alkalmazzák (Gerbner et al., 1980). Az erőszak gyakori és általános jelenség volt a lineáris televíziózásban, mivel a kereskedelmi média jól tudta, hogy ez a téma mindig vonzó a tömegek számára. Még ha igaz is, hogy az erőszak mögött meghúzódó motivációk gazdasági jelle- gűek, az eredmények akkor is politikaiak. Gerbner úgy gondolta, a televíziós erő- szak egyetlen lényeges tanulsággal szolgál: a világ „félelmetes hely”. Az üzenet legfontosabb hatása pedig az volt, hogy az emberek féljenek (Gerbner et al., 1980). A televíziós erőszak elhiteti az emberekkel, hogy a világ sokkal veszélyesebb hely, mint amilyen a valóságban. Ez a félelem a társadalmi együttműködésre is hatással volt, mert azok, akik sokat néztek televíziót, jellemzően kevésbé bíztak más embe- rekben. Mindez közvetve a politikai életre is hatást gyakorolt, mivel a médiaerő- szak miatt az emberek sokkal fogékonyabbak voltak az olyan politikai jelöltek kampányaira, akik bűncselekmények büntetéssel való megtorlását támogatták. Ezt a megközelítésmódot alkalmazták az iskolai lövöldözésekre is. Például akik ezeket a viszonyokat értelmezik, gyakran hozzák összefüggésbe az említett megközelítést és azokat a büntetési „reformokat”, amelyek ismét bevezették a fzikai büntetést – a katonai kiképző táborokat, a kényszermunkát és a veréseket – mint a fatalkorú bűnözők kezelésének ésszerű módját (Hogeveen, 2007). Az 1999-es Columbine-i mészárláshoz hasonló esetekért a nyilvánosság gyakran hibáztatta a gót ifjúsági szubkultúrát, ami bizalmatlansági hullámot indított el a stílust követő fatalokkal szemben (Consalvo, 2003). Következésképpen az iskolai lövöldözések azt bizonyítják, hogy Gerbnernek a médiaerőszakról megfogalmazott gondolatai a digitális médiatársadalmakban is helytállóak. A közösségi média megjelenése pedig, ahol a képeket és a történeteket fatal médiafelhasználók hozzák létre és osztják meg, összekapcsolja a médiaerő- szak „hagyományos” felfogását a felhasználók által vezérelt média „új” gyakorla- taival. Különböző okok miatt az iskolai lövöldözésekben mint médiaeseményekben a médiaszakemberek és a felhasználók is részt vesznek: a proft és a dicsőség vé- gett, vagy csak azért a lehetőségért, hogy kapcsolatot találjanak társadalmi csopor- tokkal. De bármi legyen is a motiváció, az erőszak vonzereje többek között azt sugallja, hogy a közösségi média jelentésadó gyakorlatainak növekedésével párhu-