Page 148 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

146 Ifjúság és média hogy a mészárlásért Marilyn Mansont, a német death metalt, a Doom nevű video- játékot és társait, vagy a Mátrixhoz és az Egy kosaras naplójához hasonló flmeket hibáztatták. Emellett William zavara, amit Cho felvételének bemutatása felett ér- zett, egy hamis dichotómiát világít meg: azt a lehetőséget, hogy Cho tettét részben az motiválta, hogy a híreken keresztül szóljon a nemzethez, és ez azt bizonyítja, hogy az egész ügy hátterében valójában a szereplési vágy állhatott. Ha az esemé- nyeket valóban a média „idézte elő”, az feltehetően azon a benyomáson keresztül fejthette ki a hatását, hogy a mediatizált társadalmakban a világ megszólítása a nemzetközi média segítségével áhított cél lehet. Ahhoz, hogy megérthessük, az iskolai lövöldözések miért számítanak média- eseménynek – merthogy egyértelműen annak számítanak –, fgyelembe kell ven- nünk, hogy a médiaerőszak általánosságban, beleértve azt az erőszakot is, amit a hírekben látunk, hogyan kultivál a közönségben hiedelmeket és elvárásokat a világ természetéről. Ma már bizonyítékunk is van arra, hogy a médiaerőszak befolyásol- ja a világ működésével kapcsolatos elvárásainkat, még akkor is, ha a közönség tagjai elvileg tudják, hogy a valóság nem olyan, amilyennek a képernyőn tűnik. Ez Gerbner munkásságnak egyik legfontosabb tanulsága, mivel a szerző kutatási ada- tai arra utaltak, hogy a televíziós krimik halmozott befolyást gyakorolnak arra, hogy a televíziónézők mire számítanak, amikor valódi rendőrökkel és jogászokkal találkoznak, még akkor is, ha tudják, hogy ezek fkciós történetek (Gross, 2009). Az észrevétel lényege tehát az, hogy a fkciós és valós médiatartalmak azonos mó- don mutatják be az erőszakot, ami egy általános koncepciót eredményez az erő- szak társadalmi jelentésével összefüggésben, és ami hatással van arra, hogy a kö- zönség hogyan értelmezi a későbbi eseteket, függetlenül attól, hogy azok a társadalomban vagy a médiában jelennek meg. A valóság és a fkció egyaránt sze- repet játszottak azokban az alapvető ideológiai megközelítésekben, amelyekben az erőszak egyes értelmezései az egyszerű ismétlés által tényekké váltak, és ahol a hírek és a sorozatok ugyanazt az alaptörténetet mesélték el az erőszak elkövetőjé- ről és elszenvedőjéről, és arról, hogy mindez mit jelent a társadalom és a kormány szempontjából (lásd Gerbner, 1998; Shanahan és Morgan, 1999; Shanahan et al., 2012). Erről Marilyn Manson is sokat mesélhetne, mert végül el kellett fogadnia, hogy a karrierje örökre összefonódott a Columbine-üggyel, mivel Manson, Harris és Klebold folyton együtt szerepeltek a populáris kultúrában. Egy 2005-ös interjú- ban az énekes elismerte, hogy a Columbine-ügy részévé vált a közvéleményben az együttesről kialakult képnek, és nem volt más választása, minthogy belemenjen a játékba: „A Columbine-ügy kapcsán sokkal mélyebbre merültem az általam kriti- zált kultúrába, mint amire valaha számítottam.” (Interview with Marilyn Manson, 2005.) Ha az iskolai lövöldözések médiareprezentációja mégiscsak tévhiteket szül a valóságról, akkor ezek a félreértések ténylegesen a valóság részévé válnak, amennyiben képesek a gondolatainkat és cselekvéseinket irányítani. Bár csekély az esélye annak, hogy egy fegyveres tinédzser ölje meg az embert, annak viszont nagy, hogy az ettől való félelem vagy más megfélemlített emberek áldozatává vál-