Page 152 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

150 Ifjúság és média (Chyi és McCombs, 2004). Idővel a hírek már nem azzal foglalkoztak, hogy Klebold és Harris mit tettek a közösségükkel, hanem azzal, hogy mit tettek Ame- rikával (Chyi és McCombs, 2004). Muschert (2009) 683 újságcikken elvégzett elemzése megerősítette, hogy Columbine jól hasznosítható történet volt, mivel magáról a Columbine-ról szóló hírek száma idővel csökkent, azonban a Colum bine-nal összefüggő, más iskolai ügyek témaként egyre gyakoribbak lettek. A Columbine olyan médianarratívákat hozott létre, amelyek a változás és állandó- ság folyamataira hivatkoztak ott, ahol a félelem felerősödött. A Columbine-ban történtek fölött érzett kezdeti szomorúság és szánalom később átalakult a hírek- ben, és inkább az a félelem került előtérbe, hogy mi történhet a saját családja- inkkal. Muschert a mítoszokat és napirendelméletet használta annak leírásához, hogy a hírek hogyan formálták át az iskolai lövöldözésekkel kapcsolatos tényeket azokban a politikai narratívákban, amelyeket olyan széles körben terjesztettek, hogy azok csakhamar közhellyé váltak. Ez a munka három szakaszból állt. A szerző először leírta, a napirend kialakítása hogyan tette közüggyé a lövöldözést (Muschert és Carr, 2006). Második lépésben kialakította az iskolai lövöldözések tipológiáját, ki- emelve a nemzetközi események hasonlóságait és különbségeit azokban az esetek- ben, ahol a fegyveresek iskolás gyerekeket és nevelőiket gyilkolták meg (2007). Harmadik lépésként a napirend kialakításának politikai szempontjait azáltal értel- mezte, hogy a mítoszokat az „alkalmazhatóság” sajátos eseteként vizsgálta, ahol az ügyekhez illesztett témákon keresztül sugallják a nyilvánosság számára, hogy a történteket hogyan kell értelmezni (2009). Muschert azzal érvelt, hogy a keretezés egyik fő hatása a homogenizáció, és hogy a Columbine-ügy csak azért tűnik a mészárlások archetipikus példájának, mert a média úgy döntött, hogy elmossa az egyes estetek közötti különbségeket (Muschert, 2007). Harris és Klebold „tömeggyilkosok” voltak, elégedetlen diákok, akik szándékosan egy intézményt és annak hallgatóit vették célba, mivel az ellen- szenvük is feléjük irányult. Ilyen értelemben a Columbine-ügy különbözött a fel- nőttek (mint például a Dunblane-eset) vagy terrorista csoportok (például a Beslan- ügy) által elkövetett bűncselekményektől. Az a benyomás, hogy egyetlen eset képes az összes többit reprezentálni, sokkal többet elárul a keretezés folyamatáról, mint arról, hogy valójában mi is történt. A homogenizáció megmagyarázza, hogy az üzenetküldő rendszerek (és nem az újságírók, akik az ügyön dolgoznak) azért képesek könnyedén és gyorsan bemutatni az iskolai lövöldözéseket, mert az új ese- ményeket gyorsan fel tudják dolgozni, s így azonnal megragadják a közönség f- gyelmét (Muschert és Carr, 2006). Mindez egyrészről a média és a valóság közötti különbségeket jelöli, hiszen a statisztikák azt mutatják, hogy a fatalok nagyobb mértékben vannak kitéve az erőszak egyéb formáinak, és a média iskolai lövöldözésekre fordított fgyelme nem tükrözi az esetek valós előfordulásának gyakoriságát (Muschert és Carr, 2006). Másrészről ez a különbségtétel önmagában is jelentős hatást gyakorol a valóságra,