Page 154 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

152 Ifjúság és média is egy ilyen jelenség. Kétségtelenül Harris és Klebold voltak felelősek a tragédiá- ért; és egyértelmű, hogy a populáris kultúrát használták arra, hogy az osztálytár- saik iránt érzett megvetésüket kifejezzék, aztán végül megöljék őket, így az őket követő „mészárosok” a Columbine-esetet utánozták (Larkin, 2009). Ebből azon- ban nem következik, hogy Harris és Klebold voltak az előfutárai azoknak a pszi- chopata ifjúsági hordáknak, akiket gyilkos őrületbe hajszoltak a gót rock, a lövöl- dözős videojátékok vagy Nietzsche rosszul értelmezett szövegei. Ezek a következtetések ugyanis attól függenek, hogy a történeteket hogyan mondják és ismétlik el. A mítoszok mindig is a kultúra részét alkották, de Barthes azzal érvelt, hogy a tömegmédia különösen hatékonyan és gyorsan állította elő a mítoszokat, és olyan „kompakt” nyelven keresztül szerzett nekik érvényt, amelyben a társadalmi jelen- tések forrásául szolgáló médiaszövegek folyamatos hozzáférhetősége szinte lehe- tetlenné tette, hogy úgy beszéljünk, hogy közben ne hivatkozzunk ezekre (1977, 168.). A média politikailag egyre befolyásosabb lett, mert az egyetlen igazság, ami számított, az volt, amelyet széles körben hirdettek és népszerűsítettek. „Az idézet, a hivatkozás és a sztereotípia” olyannyira megkerülhetetlen eszközökké váltak a politikai beszédben (1977, 168.), hogy még ha meg is értenénk a mítoszokat, akkor sem látnánk át a mítoszok keletkezését, mivel nélkülük a társadalom láthatatlan. A közönségnek szüksége van a mítoszokra mint olyan térképekre, amelyek segíte- nek az embereknek a társadalmi valóságot a maga teljességében megragadni. Ez akkor jelent problémát, ha a „térképkészítést” olyan iparágaknak adják át, amelyek hajlamosak ugyanilyen térképeket előállítani, csak éppen gazdasági okokból. A Columbine-ügy jól példázza Barthes-nak azt az állítását, hogy a média hatal- ma abban rejlik, hogy a tapasztalati igazságot nem lehet elválasztani a nyelvtől. Szívszorító jellegüknél fogva a Columbine-i gyilkosságok esetében ugyanígy nehezen lehetett megkülönböztetni a valóságot mint tragédiát, illetve a tragédia mitológiaként való reprezentációját. Sanders, Bernall és Shoels meggyilkolása borzalmas igazságtalanság volt; Sanders jutalma az odaadó magatartásáért a ma- gányos halál volt a hideg padlón, de az élete és halála a tragédia közvetítésének különösen hatékony módjává vált. Barthes számára ez jelentette a mítosz erejét. Barthes úgy gondolta, hogy a média hatalma megtámadhatatlan, mivel a társadal- mat lehetetlen elképzelni mitológiai folyamatok nélkül. Mindez könnyedén átfor- dulhat ideológiába is, ugyanis például egy esemény tragikus jellege attól függ, hogy kik az áldozatok. Muschert ezt az elképzelést alkalmazta, amikor a követke- ző megállapítást tette: nem az a lényeg, hogy Sanders, Bernall és Shoels halála megrendítő volt – az volt. Ennél sokkal fontosabb, hogy a valós életük értelmezői keretté alakult át a folyamat során, és ez az egyik oka annak, hogy a Columbine és az áldozatok emléke sokkal többször bukkan fel, mint bármelyik másik eset. Az, hogy a Columbine-ügy megértése érdekében Muschert összekapcsolta a na- pirendelméletet a mítoszokkal, így tehát a politikai jelölés eszmetörténetére vonat-