Page 81 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

3. fejezet: A médiatechnológia hatásai 79 Az elképzelés, hogy a közösségi hálózatok soha nem látott lehetőséget adnak az emberek kezébe, hogy ők maguk irányítsák a történelmet, akkor kapott újabb glo- bális lendületet 2011-ben, amikor Tunézia, Egyiptom, Líbia, Bahrein, Jordánia és Szíria polgárai az utcára vonultak, hogy rendszerváltást követeljenek. Egyiptom- ban a tiltakozásoknak volt egy határozott ifjúsági és közösségi média jellege (Kirkpatrick és Slackman, 2011). Az Egypt Independent (2011) beszámolt arról, hogy ifjúsági csoportok vonultak Hoszni Mubárak elnök palotájához, hogy a had- sereget arra kényszerítsék, álljon át az oldalukra. Amikor Mubárak Egyiptomhoz és a világhoz intézett február 11-i beszédében a nemzet fataljainak támogatására szólított fel, megidézte, hogy saját fatalkori tapasztalatai miképp alakították elnö- ki pályafutását. Az egyiptomi válsággal kapcsolatos egyik fehér házi sajtótájékoz- tatón Barack Obama felszólította Mubárak elnököt, hogy állítsa vissza az internet- hez és a közösségi hálózatokhoz való nyilvános hozzáférést (YouTube, 2011), és valóban igaz volt, hogy még iskolás gyerekek is olyan kijelentéseket tehettek, ame- lyekre felfgyelt a világ, köszönhetően a közösségi hálózatok által elérhetővé tett új információáramlási módoknak. Florence tettéhez képest sokkal átgondoltabb ese- mény volt az, amikor egy egyiptomi iskolás lány félelmetesen tömör fgyelmezte- tést küldött Mubáraknak, amit az egész világon megosztottak az emberek: „Régóta ismerjük az egyiptomiak humorérzékét – és ma a Tahrír téren is kaphattunk belőle némi ízelítőt (...) A viccek most arra irányulnak, hogy Mubárak elnök kezdje el összecso- magolni a holmiját. Egy fatal lányt láttunk egy kitűzővel, amely sürgeti az elnököt, hogy mindezt gyorsan csinálja. »Ne tartson soká – állt a jelvényen. – Ez már történelem, és az egészet be kell magolnunk az iskolában!« És a piramisok földjén, azt hiszem, már így is túl sok minden történt, amit a gyerekeknek meg kell tanulniuk.” (Johnston, 2011.) Kezdetben az események tudományos elemzése a digitális aktivizmus iránti lelke- sedést egyfajta szédült, hamis tudatként ábrázolta. Például a moldovai és az iráni diákokról szóló tanulmányok Thompson arra a megállapítására épültek, hogy a változások bizonyos kifejezésformákat és megfelelő anyagi feltételeket követelnek. Ezek a vizsgálatok azt mutatták, hogy a forradalmak hogyan „buknak el”, amikor a közösségi média nem erősíti az empátiát a feloldhatatlan politikai és gazdasági megosztottság miatt. 2009 áprilisában középiskolások és egyetemi diákok együtt vonultak utcára egyes aktivista csoportokkal, akik az állítólagos választási csalá- sok ellen tiltakoztak, amelyek újra hatalomra segítették a kormányzó Moldovai Köztársaság Kommunistáinak Pártját (PCRM) abban az évben (Mungiu-Pippidi és Munteanu, 2009). Ez volt a legutóbbi tiltakozás az úgynevezett „színes forradal- mak” sorában, amelyek végigsöpörtek Kelet-Európán. Az elsőre Szerbiában került sor 2000-ben, amikor az OTPOR! (a 25 éves Srdja Popovic által vezetett, a szerb diákmozgalomból kiemelkedő szervezet) sikeresen kampányolt Slobodan Milosevic tekintélyelvű rendszerének megdöntése mellett (Stack, 2010). Popovic médiastraté- giája példaértékűvé vált bizonyos ellenállási mozgalmak számára, amelyek olyan