Page 154 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

152 Határtalan médiakultúra A részekre bontás egészen az individuumig terjed. A polgári individualizmus egyúttal atomizációt is jelent, ez pedig az ellenerők megszerveződésének gyengí­ 72 tésén kívül már csak azért is előnyös a tőke számára, mert az atomizált egyének fogyasztókként is könnyebben befolyásolhatók. 73 Ezt a fragmentáló hatást fokozza az is, hogy a polgári gondolkodásnak az egész tőkés korszakon keresztül meghatározó sajátossága volt a (természettudományok szemléletét uraló, de a társadalomtudományokban is érvényesülő) részekre, ele- mekre bontás. 72 Beck ezt az individualizációt elemezve megállapítja, hogy a késő kapitalizmusban létrejön a foglalkoztatottaknak a hagyományos munkásosztálynál jóval kiterjedtebb osztálya, de olyan társadalmi szerkezetben, amely nem fogja össze a dolgozókat osztállyá, hanem individualizálja őket – „helyzet és témafüggő koalíciókat” képez, a konfliktusok pluralizálódnak, a pártok elvesztik osztályjellegüket, s a problémák mediatizálása dönti el, hogy az egyes választók kire szavaznak. [Ulrich Beck: Túl renden és osztályon? Ford. Berényi Gábor és kerékgyártó Béla. In: Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest, Új Mandátum, 1999.]. Szalai Erzsébet ehhez hozzáfűzi, hogy a politikai váltógazdaság egészében is valódi alternatívából (ha ugyan valaha is az volt) az ellenerők megosztásának és a manipulá cióknak az eszközévé válik. (szAlAi Erzsébet: Az újkapitalizmus és ami utána jöhet. Budapest, Új Mandátum, 2006. 15.) 73 Ez az egyénekre bontás nem az individualitás kibomlását, hanem csak a tőkének megfelelő fragmentációt szolgálja. Lényege nem az individualitás kibontása, hanem a közösségektől való meg- fosztás. Az individuális identitás csak közösségekkel való interakciók sorozatán keresztül lehetséges, de az újkapitalizmus éppen ezt a „másikat” számolja fel, írja Szalai Erzsébet, s ezzel az egyén szabad választását is. Márpedig „közösségek nélkül nincs identitás, identitás nélkül nincs individuum – és individuum, individualitás nélkül […] a szabadság is csupán fikció” [szAlAi i. m. (72. lj.) 25.] „Közösségek nélkül nem vagyunk mások, mint önrendelkezésüktől megfosztott »társadalmi atomok«. Akik tökéletesen ki vannak szolgáltatva a »társadalmi szükségszerűségek« változásának és a minden­ kori uralkodó elitek önkényének. És akik az identitás hiányából fakadó önreflexiós deficit következté­ ben ezt a helyzetüket fel sem ismerik”. (Uo., 25.) Az egységes individuum helyett az ezredforduló embere szerepek laza halmazából áll. Mint Habermas fogalmaz: „A magánemberek okoskodó közös­ ségének kommunikációs kapcsolata szétszakadt: az egykor belőle kialakuló közvélemény részben felbomlik közösség nélküli magánemberek informális véleményeire, részben a publicisztikailag haté­ kony intézmények formális véleményeiben összpontosul.” [Jürgen hABermAs: A társadalmi nyilvános- ság szerkezetváltozása. Ford. endreffy Zoltán. Budapest, Gondolat, 1971; szAlAi i. m. (72. lj.) 40.] Mindennek következtében nincs kollektív vélemény, s így nincs megoldáskísérlet, alternatíva, a rend­ szer alapjait érintő kritika sem. [szAlAi i. m. (72. lj.) 41.] Ugyanezt Beck úgy jellemzi, hogy: „Az egyén és a társadalmi struktúra egyre közvetlenebb kapcsolatba kerül egymással, s így a kollektív sors közvetlenül egyéni sorsba és pszichés konfliktusokba csap át […] az osztálytudat tükre eltörött, de nem esett szét, és minden töredék az egészet tükrözi a maga sajátos látószögéből, anélkül, hogy a repedések behálózta kép a kis részekre tagolódó tükörfelületen egy közös képet mutatna. [Beck i. m. (72. lj.) 447.] „A társadalmi egyenlőtlenségek éleződése és individualizálódása egymásba nyílik. A rendszer­ problémák emiatt egyéni kudarcokká alakulnak át, és politikailag leépülnek. A hagyományoktól meg­ fosztott életformákban egyén és társadalom új közvetlensége jön létre, a válság és betegség közvetlen­ sége abban az értelemben, hogy a társadalmi válságok egyéni válságoknak mutatkoznak, s társadalmi jellegük csak nagyon feltételesen és közvetve vehető észre.” (Ulrich Beck: A választás tétje. Ford. g. klement Ildikó. Szeged, Belvedere, 2003. 134.)