Page 159 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

kAPitány ágnes – kAPitány gáBor: Média, szellemi termelés, késő kapitalizmus 157 nyokat közvetlenül nem érintő szükségleteit kiszolgálva s azok jelentőségét felerő­ sítve – teljesen apolitikus témákat helyeznek a fgyelem fókuszába a gasztronó- miától a különböző játékokig, az erotikus élményektől a szörnyülködést kiváltó borzalmakig). A viszonyok átértelmezésének fontos eszköze (az ellenfelek marginalizálása és a fő érdekellentétek más ellentétekkel való leplezése mellett) az adott uralkodó viszo- nyok idealizálása és idillizálása. A tőkés társadalom szereti magát demokrácia- ként, a szabad világ társadalmaként defniálni. De ez egyúttal azt is jelenti, hogy a tőkés formában biztosított szabadságot, és elsősorban a tőke számára biztosított szabadságot azonosítják „a szabadsággal”. Csak azokat a társadalmakat ismerik el „szabadnak” és kellőképpen „nyitottnak”, amelyekben a tőke kap szabad utat, amely megnyílik a tőke behatolása előtt, (jóllehet ha komolyan vesszük ezeket az értékeket, akkor az igazán szabad társadalmaknak a tőkétől – a kizsákmányolás­ tól – is szabadnak, az igazán nyitott társadalmaknak az antikapitalizmus igazságai iránt is nyitottaknak kellene lenniük). A tőke azonban – önmagához képest minden mást fejletlenebbnek minősítve – éppen azáltal is tudja magát szabadnak, nyitott­ nak, demokratikusnak feltüntetni, hogy a rajta kívülállókat eleve mindezek hiá­ nyával jellemzi. „Vagy-vagy” jellegű dichotómiákat képez: a kapitalizmust az államszocializmussal állítja szembe, s ezt úgy interpretálja, hogy tehát csak a de­ mokrácia és diktatúra, szabadság és szabadsághiány, nyitott és zárt gondol- kodás, „szabadságelv” és „vezérléselv” között lehet választani. [Hasonló a Kelet– 86 Nyugat-dichotómia is: mindazt, amit nem sorolnak a („fejlett”, „civilizált”, stb.) Nyugat oldalára, azt a („fejletlen”, „elmaradott”, „irracionális”, stb.) „Kelet” fogal­ mában mossák össze.] A szabadság és demokrácia eszményítése, a (nyugati) kapitalizmussal való azo­ nosítása ugyanolyan eufemizálása a valóságos viszonyoknak, mint ahogy ezt a tár- sadalmat a „legracionálisabbnak” is nevezik. Pedig erről is már eléggé régóta tud­ ható, hogy a racionalizmus olyan fogalmán alapszik, amely csak egy nagyon is speciális racionalizmus, a haszonelv szempontjából „racionális”. A tőke azonban mindezen pozitív értékeket mindig önmagához társítja. Egyes értékeket – ha azok éppen nem alkalmasak arra, hogy önmagát általuk kedvezőbb helyzetbe hozza – időlegesen elejt (amikor például az állam „racionalizálásnak” feltüntetett szabályo­ zó tevékenységét nem érzi éppen érdekei szerint valónak, akkor megkérdőjelezheti a racionalitás értékét is; s hasonlóképpen függeszti fel olykor a demokrácia vagy a szabadság értékeinek mindenek fölötti érvényét, ha érdekei úgy kívánják), mind­ ezek a korlátozások – a racionalitás, a demokrácia vagy a szabadság korlátozásai – 86 Ezt a technikát alkalmazzák akkor is, amikor látszólag elismerik a kapitalizmus negativitását is. Ilyenkor ugyanis gyakran a rendszerkritikusok igazát is látszólag elismerve a churchilli érvelést veszik elő, és a kisebbik rossz választásának szükségességét sugallva foglalnak állást a tőke mellett. Csakhogy maga az alapállítás nem igaz: nem csak ez a két lehetőség létezik.