Page 164 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

162 Határtalan médiakultúra nem pusztán a flozófai vagy tudományos gondolkodás, de magának a kultúrának az értelmezése és önértelmezése vált elválaszthatatlanná a történeti kondicionált­ ság gondolatától. Ez azt jelenti, hogy fokozatosan alapmeggyőződésünkké vált, 2 hogy bármely individuális vagy kollektív jelenség megértéséhez lényegileg járul hozzá, ha napvilágra hozzuk és megfogalmazzuk a szóban forgó jelenség törté- netét. Más szavakkal mondva, azt, hogy valami hogyan vált azzá, ami, elválaszt­ hatatlannak ítéljük attól, hogy valami micsoda. Az időbeliség és történetiség té­ nye így érthetőségi elvét képezi a kultúra területén jelentkező legtöbb jelenségnek. Másrészt azonban a történetiség elvének általános érthetőségi elvként való megje­ lenése egy másik meggyőződés uralkodóvá és operatívvá válását is elősegítette. Arról van szó, hogy bármely dolog történeti alakulásként való felfogása a kezdet vagy az eredet keresése mellett a jövőbeni kifutás kérdését is a fgyelem előterébe helyezi. Egy adott jelenség tehát nem csupán amiatt lehet érdekes vagy értékes, hogy létrejötte milyen múltbeli pályát futott be, hanem amiatt is, hogy milyen ki­ futással és további potenciállal rendelkezik még. A történetiség mint érthetőség ekképpen magába foglalja a jövő dimenzióját is mint olyan komponenst, amely többé vagy kevésbe nyitott alakulásként hozzájárul egy dolog belső természe- téhez Ebben a keretben tekintve nem csodálkozhatunk, ha a kultúra területeivel ösz­ szefüggésben a „vég” kérdései általában tisztán történeti kérdések formájában je­ lentkeznek. Vagyis úgy, mint egy a múlt felől érkező és a jövő felé tartó folyamat többé-kevésbé értelmesen felfogható jelenségei. Valaminek a bejelentkező vagy bejelentett vége egyrészt a múlthoz való viszony újraértelmezését követeli meg, másrészt a jövőbeni újra- vagy másként kezdés kérdését veti fel. Ettől az érthetősé­ gi kerettől még a „világvége” modern és kortárs elképzelései sem mentesülhetnek. Ebből a szempontból fgyelemre méltó, hogy a tény, hogy az atom- és hidrogén­ bomba formájában az emberiség története során először saját világának elpusztítá­ sára ténylegesen alkalmas eszközökre tett szert, gyakorlatilag érintetlenül hagyta a jelenkori történeti tudatot. Az emberi világ végének ebben a formában elgondolt alakja legjobb esetben a hozzá vezető út lehetőségeként és következmények alter­ natíváiként vált a refexió tárgyává. Alapvetően azonban csupán egy történeti eshe­ tőség szimbóluma maradt. Csakúgy, mint a világvégének természeti katasztrófák képében azóta is visszatérően jelentkező elgondolható esélyei. Ez a helyzet teszi, hogy a világvége gondolatának az utóbbi időben legnagyobb vitákat kiváltó elméleteit nem annyira a totális emberi katasztrófák, inkább a tör- ténelem végének eszméjét hirdetők között kell keresnünk. A történelem végének 2 Arról, hogy a „kultúra” modern fogalmának felvilágosodás kori kialakulása miképpen kapcsoló­ dik az idő és a történetiség újfajta felfogásához, lásd márkus György: A kultúra társadalma: a kulturá­ lis modernitás konstitúciója. In: Uő: Kultúra és modernitás. Budapest, T-Twins – Lukács Archívum, 1992. 67–90.