Page 162 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra
P. 162
160 Határtalan médiakultúra kák az igazán fontosak, amelyeket a tőke érdekeinek védelmében alkalmaz. Erre is az az érvényes, hogy a jelenségek mögött azok közös alapját, a kapitalista ter melési mód sajátosságait érdemes felismerni és elemezni. Mindabban, amit felsoroltunk a tőke jellegzetes manipulációs technikái közül, az az alapvetően igazságtalan (és antidemokratikus), hogy – mint fentebb írtuk – a résztvevő felek lehetőségei egyenlőtlenek az események, a körülmények és egy- más befolyásolására; a tőke manipulációs technikái segítségével nagymértékben képes az emberek tömegeit (s a szellemi termelőket is) olyan irányokba terelni, amelyek az ő érdekeit szolgálják (a befolyásolt emberek érdekeivel pedig ellentéte sek), miközben ezek az emberek nem, vagy csak nagyon kevéssé tudják a tőke képviselőit a saját érdekeik érvényesítésének megfelelő irányokba mozdítani. 93 * Ebben a tanulmányban természetesen a média elsősorban a szellemi termelés szempontjából játszott szerepének, valamint szemlélet- és világképalakító hatásá nak néhány aspektusát igyekeztünk bemutatni. Mint A média az ezredforduló után című részben jeleztük, a média arculata ebből a szempontból is ambivalens: a je lenben domináns hatalmi aktorok nézőpontjának közvetítőjeként és a társadalmi status quo fenntartásában, újratermelésében szerepet játszó tényezőként egyfelől teret ad az általunk az utolsó részben taglalt manipulációs mechanizmusoknak, másfelől – főleg az újmédia egyes lehetőségeire gondolva – hozzájárulhat egy min den eddiginél demokratikusabb társadalom kibontakozásához is. 93 Az, hogy a tőke szükségleteket, s ezeken keresztül „fejlődést” termel, önmagában egyáltalán nem baj; az igazságtalanság azáltal jön létre, hogy a tőke képviselői (vagy maga a tőkelogika szerint működő személytelen „piac”) határozhatják meg, hogy ki/mi a „fejlettebb”, s ki/mi a „fejletlenebb”.