Page 198 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

196 Határtalan médiakultúra zója. Ugyanakkor a külső és belső képek közti határ elmosódik, mihelyt testet tu­ lajdonítunk a képeknek: olyannyira „élő” képek, hogy a valódi élő testet mint képmást (élő médiumot) is elnyomják. Először az állókép, majd a (digitális) mozgó­ kép is „élő” médiummá vált, vagyis a test számára élő médium, a képmásának hordozója. Az élő test és a mesterséges médium szerves komplexumot alkot, ahol a médium a test prosztetikus kiterjesztése. (Ezért feledkezik meg sokszor a médium­ elmélet az élő testről, míg az „élő” médiumot ontológiailag független entitásként kezeli.) Ily módon, érvel Belting, az élő test el is tűnhet az animált test mögött, mivel a digitális technológia nemcsak az életet, hanem az emberi képzeletet is utá­ nozza. Pontosabban a belső (mentális) képeket, melyek anakronisztikusak. Amikor a test képmása leválik a testről, szimulakrummá válik, olyan képpé, amelyik nem mediálja a testet. Mivel a képek jelen vannak a médiában, maguk is mesterséges „testekké” (kiborggá vagy Eye-borggá) válnak, miközben elleplezik médium stá­ 56 tusukat. Egy médiumnak interface-re van szüksége, egyfajta értelmezésre, mint az olajszintmérőnek, amíg egy prosztetikus eszköz, legyen az kréta vagy fehér bot, eszközmediált megtestesülés. Hasonlóképpen, a mediatizált testet dekódolni vagy értelmezni kell, míg a prosztetikus test autonóm. Belting médium-test fogalma egyszerre objektív és szubjektív, egyszerre érző és érzett, látó és látott. Vagyis ugyanaz a kettősség hatja át, mint – habár másféleképpen – mind Waldenfels, mind Sobchack test-felfogását. A mediatizált test nagyon hasonló az „objektív” testhez, mely ki van téve az orvosi és más diagnosztikának. Akár idegenként is szembesülhet a „szubjektív” élő testtel, az „én” megtestesültségével. A média- történet voltaképpen olyan folyamat, melynek során a testet jelölő médium fo- kozatosan függetlenné válik, miközben az élő test prosztetizálódik. Az újmédia e folyamat betetőzése, amikor a test nem médium immár, hanem prosztézis. A de­ markációs vonal az élő testek és a prosztetikus testek között egyre szembeötlőbb. Nem arról van szó, hogy a testek többé már nem médiumok, hanem arról, hogy a test a prosztetikusan elérhető virtuális terek érdekében mediatizálódik. A test- médiumok nemcsak mentális képek hordozói (médiumai) anakroszinikus módon, hanem különféle kiborgként és avatarként léteznek a digitálisan virtuális térben. Egy egyedi szituációban (függő sziklán, turbulenciába került repülőn, nukleáris reaktor környékén, katasztófa súlytotta területen stb.) készített szelf nem azért ke­ rül fel a világhálóra, mert az élő test, az „én” képmása; a cél az, hogy virtuális testté váljon, mely más médiumokba átírható, transzponálható, memetikusan át­ alakítható, különböző képtárakban elmenthető, archiválható stb. A virtuális testek közti viszony jelölésére létrejött egy speciális kifejezés: követés. De senki sem kö­ vethet egy másik testet anélkül, hogy maga is virtuális testté válna. Ennek első ritualizált eseménye a regisztráció. 56 Rob Spence kanadai rendezőre utaló kifejezés, akinek egyik szemét ki kellett operálni, s a helyé­ be egy kamerát építettek, mely a képeket közvetlenül a nála lévő számítógépbe küldte.