Page 43 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

VArgA BAlázs: A magyar flmkultúra régi és új határai 41 szemben az egyik leggyakoribb, már-már közhelyszámba menő kritika, hogy túl­ ságosan mintakövetők: erőltetetten próbálnák hazai talajba átültetni valamely nemzetközi sikerreceptet. Így állnak elő a hozott anyag – hazai tartalom kettőssé­ gét hangsúlyozó flm- és sorozatpárok, és lesz a Tűzvonalban a 24, a Hacktion az MI5, a flmek közül pedig mondjuk az Európa expressz a Száguldó erőd magyar verziója a közvélekedésben. Azon túl, hogy az analógiák felmutatása a katego- rizáció és az értékelés bombabiztos technikája, ez a fajta érvelés épp a lényeg mel­ lett fut el. A bevett minták átvétele egyáltalán nem baj – és nem is új dolog. Leg­ alábbis nem az eredetiség helyett a remixet futtató posztmodern szellem terméke. A kultúraközi újramegflmesítések, sőt még tágabban, a kultúrák között vándorló sikeres történetminták vagy mémek igencsak klasszikus jelenségek, végső soron a kultúra, pontosabban elsősorban a populáris kultúra működésének, terjedésének és újratermelésének meghatározó gyakorlatát jelentik. A kérdés tehát nem az, hogy egy adott flm vagy sorozat milyen „eredetire” vezethető vissza, mert ennek kimu­ tatása egyrészt csak elemzői-értelmezői mutatvány, másrészt egyetlen mű sem a semmiből és a semmibe született. Inkább az a kérdés, hogy az adott mém / minta / motívum átvétele és új terepen vagy anyagon való alkalmazása mennyire kreatív, és hogyan lesz sikeres A fent említett sorozatok közül a Terápia eddigi két évadja volt a legnagyobb presztízsugró (többek között a flmkritikusok díját is elnyerve). Az izraeli licenc alapján (amelyből amerikai változat is készült) Kelet-Európában a magyaron kívül cseh, lengyel és román verzióban is leforgott Terápia a témák, karakterek, konfiktustípusok és a történetív megtartásával, ám rengeteg helyi va­ riáció és módosítás behozatalával talán az egyik legékesebb példája annak, milyen is a magyar / kelet-európai globális-lokális-hibrid-határtalan kulturális tartalom – és az miképpen tud mégis önazonos lenni. És nem utolsósorban annak is, hogy ez a tartalom, amelyet ismert magyar rendezők jegyeznek (Enyedi Ildikó, Gigor Attila – hozzájuk a második évadban a debütáns Nagypál Orsolya csatlakozott), valódi „screen content”: sem nem flm, sem nem tévé, mégis mindkettő (szinkron­ ban a csatorna szlogenjével: ez nem tévé, ez HBO). A magyar flm tehát így (is) határtalan. Sorozat. Se vége, se hossza. Tulajdon­ képpen nem is meglepő, hogy azt sem tudjuk, évente hány magyar flm készül. Azt még kevésbé, hogy közpénzből hány magyar flmet kellene támogatni és gyár­ tani Magyar flm: sok vagy kevés? Az, hogy évente hány magyar flm készül, egyrészt természetesen statisztika kérdése (a digitális eszközökkel, low budget, független produkcióban vagy kö- zösségi fnanszírozással készített produkciókat vajon beleszámoljuk-e). Másrészt támoga tási flozófa kérdése. A magyar flmmel kapcsolatos egyik régi vita, hogy