Page 153 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

3. A Rezešová-eset (avagy a sztárbotránytól az intézményi botrányig) 151 3.7.2. Médiatanár-szemlélet Röviden áttekintjük, hogy a Rezešová-ügyet (illetve annak médiareprezentációját) milyen alapállásból érdemes adott esetben a médiaoktatás centrumába helyezni azon túl, hogy láthatóan szinte minden tantervi témához kellő muníciót biztosít. Nagyon fontos, hogy a médiatanár bizonyos fokig függetleníteni tudja magát attól, hogy mi a személyes véleménye azokról az ügyekről, amelyekre a képzést-fejlesz- tést (adott esetben a tanórákat) alapozza Világosan látnia kell, hogy a médiaoktatás során a téma soha nem az adott ügy, hanem annak médiareprezentációja Nem azt kell tehát elsősorban mérlegelnie, 51 hogy azonosulhat-e az ügy valamely szereplőjével vagy nézőpontjával, és ily módon tud-e majd tanítványainak valamiféle pozitív kimenetet, feloldást mutatni (Ilyes- mire ritkán lesz lehetőség annak az intézményrendszernek az esetében, amelynek a „természetes üzemmódja” a botrány, beszédmódja érdekvezérelt, hangszerelése többnyire a fgyelemfelkeltést szolgáló szenzáció.) A médiatanárnak két dolog egészen biztosan nem tartozik a feladatkörébe Fino- man fogalmazva sem szerencsés, ha a médiában valamiféle kultúraellenes, az em- ber alantas vágyaira építő, azt kihasználó és abból hasznot húzó, szellemet és lel- ket deformáló, arra rátelepedő hatalmi tényezőt lát. Olyasmit, amitől óvni kell az embert, és amitől jobb távol maradni. Ez az ösztönösen oly gyakran követendőnek tűnő „védőoltás-paradigma” (a hatáselméletek első generációs injekcióstű-elméletét parafrazeáló elnevezésével) sok évtizede kísérti valamiféle „rossz szellemként” a médiaoktatást, de sikeres módszerré sohasem vál(hatot)t Hasonlóképpen nem támogatható, ha a médiatanár látni véli a „jó” médiát (azono- sítva a „mi” médiánkat a jó ügyért, a „mi” ügyeinkért, a nekünk tetsző, számunkra elfogadható módon kiálló médiával) és a „rossz” médiát (amely az „ő” médiájuk). 51 Ha saját magyarországi tapasztalatainkból nem tudnánk, David Buckingham Médiaoktatás című kötetében alaposan argumentálva kifejti, hogy miért nem lehet színvonalas, hatékony, működőképes médiaoktatást csinálni a magaskultúra védelmére szerződő végvári harcos szerepfelfogására alapozva. Buckingham a következő kérdések mentén javasolja a reprezentációk tanulmányozását: – Realizmus: Mennyire szánták az adott szöveget realisztikusnak? Mitől tűnnek egyes szövegek realisztikusabb- nak, mint mások? – Igazmondás: Milyen módokon állítja magáról a média, hogy az igazat mondja a világról? Milyen módokon próbál hitelesnek látszani? – Jelenlét és hiány: Mi az, ami jelen van, és mi az, ami ki van zárva a média világából? Kik hallathatják hangjukat, és kik vannak némaságra ítélve? – Elfogultság és objektivitás: Milyen világértelmezéseket sugallnak az egyes médiaszövegek? Próbálnak-e az egyes szövegek erkölcsi vagy politikai üzeneteket is megfogalmazni? – Sztereotípiák: Hogyan jelennek meg az egyes társadalmi csoportok a médiában? Mennyire pontos a róluk kiala- kított kép? – Értelmezések: Mi az oka annak, hogy igaznak fogadnak el egyes médiareprezentációkat, míg másokat elutasítanak? – Hatások: Hogyan befolyásolják az egyes társadalmi csoportokról, kérdésekről kialakított képünket azok média- reprezentációi? In: BuckinGHam, David: Médiaoktatás. Budapest, Új mandátum, 2005 60–61