Page 24 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

22 Médiaesemény-esettanulmányok Ezekről az alapkérdésekről kezdeményezett beszélgetést a Médiakutató 2010-ben, ahol Bajomi-Lázár Péter így exponálta a problémát: 27 „A médiáról való közgondolkodás fősodrát a mai napig a frankfurti iskola hagyományaiban gyökerező szemlélet határozza meg. Theodor Adorno, Max Horkheimer, később Jürgen Haber- mas nyomán terjedt el az a felfogás, hogy a média hatalom, olyan eszköz, amely képes befolyá- solni a közvéleményt és a közgondolkodást. Az e felfogásban gyökerező nor matív médiakritikai szemlélet előbb a társadalomtudományi diskurzusban honosodott meg, majd – a közszolgálati televízión, a templomon, a minőségi sajtón és az iskolán keresztül – átszivárgott a közbeszédbe is, és ma a nagyközönség zöme is ennek szellemében gondol a médiára. A problémát az jelenti, hogy a média nem így működik. Az a hagyományos gondolkodásmód, amely a média működését a frankfurti iskola nyomán a hatásparadigma, a polgári nyilvánosság és a transzmissziós kommunikáció elméleti keretében modellezte, egyre kevésbé tartható Meg- jelent ugyanakkor egy új médiakutatási paradigma, amelyet – némi egyszerűsítés árán – birmin- ghami iskolának nevezhetünk, és amely a média működését már a használatparadigma, a ple- bejus nyilvánosság és a rituális kommunikáció elméleti keretében modellezi Vagyis azt mondja, hogy nem a média – vagyis a média mögött álló rejtélyes erők – használják a közönséget sötét céljaikra, hanem a közönség használja a médiát saját szükségletei kielégítésére; a polgári nyil- vánosság ideálja nem vesz tudomást arról, hogy az emberek többségének a nyilvánosságot a talkshow-k és a bulvárlapok jelentik; a médiát pedig holmi szekuláris ritualitásként használják Az is érdekes, hogy az újabb kutatások és elméletek szinte teljesen ismeretlenek a nagyközön- ség és a médiapolitikusok zöme előtt. A média teljesítményét sokan ma is egy olyan elvárás- rendszer mentén értékelik, amely távol áll attól, ahogyan az emberek a médiát ténylegesen hasz- nálják Alina Mungiu-Pippidi román szociológus egyenesen úgy fogalmazott, hogy az emberek azt várják a médiától, olyan legyen, mint az iskola vagy a templom.” Ennek a könyvnek a gondolata tehát – noha valójában jóval később fogalmazódott meg – bizonyos fokig visszavezet ahhoz a tíz évvel ezelőtti workshophoz. Vissza, amennyiben a hazai iskolai médiaoktatás – szemléletében legalábbis – a médiaku- tatás kulturális fordulatához köthető, s amelynek fontos feladata a tabloidokban, talkshow-kban a különféle kísérleti valóságkonstrukciókat alkalmazó reality vagy posztdokumentarista és egyéb populáris formákban közrebocsátott, erősen drama- tizált, morális tanmesék működésmódjának tanulmányozása – éppen a média tár- sadalmi funkcióinak és működésmódjának komplex értelmezése miatt. És azért is, mert a média démonikus, ördögi hatásairól szóló naiv, rendszerint igen harcias, ám tudományosan értelmezhetetlen, de a közbeszédet mégis majd száz éve uraló, összességében elegánsan „médiapesszimistának” nevezett véleményekkel szemben kifejezetten termékeny annak a furán ellentétes működésmódnak a felismerése, miszerint a média társadalmilag differenciáló, szekularizáló, fragmentáló és integ- ráló, ám ugyanakkor kulturálisan kiegyenlítő, reszakralizáló, homogenizáló és fel- forgató, társadalmilag a valóságelvet, kulturálisan viszont az örömelvet táplálja – amint azt a média kulturális szociológiája állítja 27 császi – istvánffy i m (23 lj ) 37–45