Page 31 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

2. (Média)elméleti háttér – dióhéjban 29 vegek kódolásának és dekódolásának aszinkron természetéből kiindulva értelmez- hető, egyben utalva az interpretációs közösségek és értelmezési repertoárok széles skálájára. Noha gyakran ezeknek az empirikus kutatásoknak csak két kiemelkedő pillanatát, David Morley Nationwide audience vizsgálatát és Ian Ang Dallas-ku- 16 tatását említik, valójában ez a kutatási korpusz nagyon gazdag, mint azt Jensen- 17 nél láthatjuk: „A korai munkák a tényekre épülő műfajokkal foglalkoztak, különösen a hírekkel (lásd Lewis, 1985; Morley, 1980), és az (ideologikusan) kívánt olvasatokkal szemben – a befogadók társadal- mi/gazdasági hátterétől függő – alternatív vagy ellentétes olvasatok sokaságát azonosították. Más munkák arra az ideológiai elemre mutattak rá, hogy a hír, mint műfaj a megszólítás sajátos- sága révén a hírnek és befogadójának a politikai eseményekben játszott fontos szerepét sugallja (Jensen, 1990; a zsánerről lásd még Morley, 1981). A kutatások újabb vonulata érdeklődésé- nek középpontjába a politikai értelemben vett ideológia helyett a szöveg élvezetét helyezte, arra keresve a választ, hogy a média miképpen hat a különböző nemű befogadókra. Kimutatták az ún. »női« műfajoknak, úgymint a különböző szappanoperáknak (Ang, 1985; Hobson, 1982) és a 16 Morley néhány tucat emberrel megnézetett egy műsort (a Nationwide című angol televíziós magazinműsort) – foglalja össze Bajomi-Lázár Péter Morley kutatásainak lényegét –, „[m]ajd foglalkozásuk szerint csoportokra (»menedzserek«, »diákok«, »ipari tanulók«, »szakszervezeti tisztviselők«) osztotta őket, és fókuszált interjúkat készített velük, amelyekben arról faggatta őket, mit láttak. Eredményei megerősítették várakozását. Azt tapasztalta, hogy ugyanazt a műsort az egyik néző érdekesnek találta, a másik unalmasnak; az egyik azonosult az adásban elhangzó interjú premisszáival, a másik elutasította őket; az egyik szerint a riporter túl »kemény«, a másik szerint túl »puha« kérdéseket tett fel alanyának A fókuszált interjúk alapján Morley – Hall nyomán – az üzenetek értel- mezésének három lehetséges elméleti stratégiáját különböztette meg Ezek a domináns kód szerinti befogadás (dominant position, ilyenkor a néző elfogadja az üzenet preferált jelentését), az egyeztető dekódolás vagy alku (negotiated position, ilyenkor a néző elfogadja az uralkodó kód egyes részleteit, de más részleteit elutasítja) és az oppozíciós értelmezés (oppositional position, azaz a néző teljes mértékben elutasítja a domináns értelmezést). Azt a kérdést azonban, hogy mi befolyásolja a nézett műsor értelmezését, idézett művében Morley csak általánosság- ban válaszolja meg Úgy véli, a befogadás módjára az egyén pszichés felépítése, társadalmi-gazdasági helyzete, szubkultúrája, a tévénézés módja és neme van hatással.” Bajomi-lázár i m (7 lj ) 17 A Replika 17–18. számában (201–214.) közli Ang könyvének „Dallas és a tömegkultúra ideológiája” című fejezetét, melynek szerkesztői előszavában a következő olvasható: „Munkája során a szerző szokatlan etnográfiai módszerhez folyamodott. Hirdetéseket adott fel különböző napilapokban, majd elemezte az ezekre érkező válasz- leveleket. A hirdetés így kezdődött: »Szeretem nézni a Dallast, de sokszor találkozom különös reagálásokkal.« A vizsgálat váratlan eredményt hozott. Először is, a tömegkultúra negatív megítélését általánosságban mindhá- rom, Ang által különválasztott csoport elfogadta: a Dallas-rajongók csakúgy, mint a Dallas-gyűlölők vagy az »iro- nizálók« Másodszor, a Dallas- rajongók voltak azok, akik mind az ideológiához, mind a televíziós programhoz a legösszetettebben és legóvatosabban viszonyultak Megközelítésük sokkal árnyaltabban ambivalens, mint azoké, akik iróniával nézik a Dallast.” Ang megmutatja, hogy a Dallashoz való viszony szerint a nézők legalább három csoportba sorolhatók, melyek közül a rajongók identitása a legnehezebben védhető – hivatkozik Gayer Zoltán a sokat idézett Watching Dallas (A Dallast nézve) kutatásra Ang tanulmánya éppen azért érdekes, mondja Gayer, mert „[m]egmutatja, hogy az az előítéletek mentén kialakított közhely, miszerint a szappan operák nézőinek identitása a sorozatok »folyamatos agymosása« miatt egyformává, világfelfogásuk sematikussá válik, közel sem tartható. A tanulmányból kitűnik, hogy sémaszerű reakciókat a Dallas-gyűlölők fogalmaznak meg, akik egységesen nyúlnak az Ang által tömegkul- túra ideológiájának nevezett gondolat-halomhoz, s eszerint szervezik meg a Dallas és az efféle könnyed műfajok elítélésébe torkolló érvelési rendszerüket. Kiderül, hogy gyakran a gyűlölők is nézik a sorozatot, csak másként, mint a rajongók. Ők ugyanis azért ülnek be a Dallas által uralt televíziós térbe, hogy ott bizonyítsák saját – a Dallas- rajongókénál magasztosabbnak tartott – identitásukat, másságukat.” Gayer Zoltán: Szappanoperák Médiakutató, 2000. ősz. 76–81.