Page 37 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

2. (Média)elméleti háttér – dióhéjban 35 Stokes összefoglalóan tipológiai módszereknek nevezi a műfaj(zsáner)elemzése- ket és a sztárelemzést – ezek a fogalmak elsősorban a flmtudomány felől értel- mezhetőek. A médiaszövegek elemzése során az egyik legfontosabb „tudnivaló”, hogy az adott szöveget annak/azoknak a zsánernek/zsánereknek a keretében cél- szerű elemezni, amelynek/amelyeknek a jegyeit viseli. A műfaj a médiában (ahogy a tömegflmben is) valamely szöveg nagyobb, bizonyos szempontból hasonló jel- lemzőket mutató korpuszhoz tartozását jelenti, a közlő és a befogadó között a 31 praxisban bejáratott tematikai és formai elemek és kódok stabilizálódott halmazát Egyfajta sajátos biztosítékot, garanciát vagy „egyezményt”, az azonnal felismer- hető nyelvi „kulcskódot”, amely azonosítja a befogadó számára azt, hogy hol is van, és amelyet folyamatosan összevethet (és önkéntelenül össze is vet) azzal a tu- dással, amellyel az adott műfajjal (műsortípussal) kapcsolatban rendelkezik. Ezért a műfaji elemzés szerepe részben annak vizsgálata, hogy mennyiben műfajkövető az adott szöveg, illetve – ritkábban – mennyiben műfajképző, amennyiben műfaj- keveredésre utaló jegyeket mutat 32 2.1.3. A framingelmélet A későbbiekben olvasható esettanulmányok központi kérdése lesz annak a megál- lapítása, hogy az egyes szövegeket milyen sugalmazott, javasolt értelmezési keret- be helyezi, milyen „frame-ben” vagy „frame-ekben” fogalmazza meg a médiaszö- veget közreadó újság, csatorna, hírportál, netán blog Mivel a valóság eseményeivel dolgozó szerkesztőségek nincsenek abban a helyzetben, hogy történeteket, vagyis zárt narratívákat adjanak közre – melyeket a befogadó konstruál meg a szövegből 31 A filmtudományban használt műfajelmélet kategorizációjáról lásd vasák Benedek Balázs: Bevezető a műfajelmélet-összeállításhoz. Metropolis, 1999/3 6–11 32 A film műfajelméletének és a műfajelemzés lehetőségeinek, módjainak kitűnő példája király Jenő: Má - gikus mozi. Műfajok, mítoszok, archetípusok a filmkultúrában című könyve (Budapest, Korona, 1998), amelyről ezt írja Margitházi Beja: „A többértelmű, sejtelmes és kimeríthetetlen archetípusok nem szorulnak egyéni meghatá- rozásra, Király a jungi értelemben használja őket: az emberi érzékenység alapformái, amelyek új és új képekben keresik a kifejezést, és amelyek befogadói készségével bármely társadalom minden tagja rendelkezik A (film) alkotás vonatkozásában ez még azzal egészí tendő ki, hogy az archetípusok kombinatorikája individuális kifejező- készséggel gazdagodhat (John Ford, Hitchcock), s a személyes kézjegy kultúrája is felhasználhatja az archetípuso- kat (Polanski: Vámpírok bálja, Herzog: Nosferatu) A »radikálisan archetipizált« Hollywood-mítosz, a King Kong- történet igen termékenyen elemezhető ilyen szempontból, hiszen szinte minden fontos ősképet hordoz vagy érint valamilyen módon: tilalomszegés, kiűzetés, a szép és a szörnyeteg párosa, beavatás, eksz tázis, repülés, időutazás a civilizáció jelenéből a sziget ősi múltjába, születés, halál és szexualitás traumája. Freudi álomszimbólumok (kapu, fal a szigeten, óriáshüllők fallikus szimbólumképe), a Totem és tabu toposzai (ősatya, sámán, isten, szüzesség, nász- éjszaka), sziget és nagyváros szembesülése, a katasztrófa képe egyaránt összefüggésbe hozhatók ennek a monst- rumfilmnek az epizódjaival, amelyet tulajdonképpen a nőért küzdő erők rendszere tart mozgásban: a King Kong történetének lényege végeredményben az, hogy mikor, kinél és mennyi ideig van a nő.” marGitHázi Beja: Egy ősi és egy posztmodern probléma: archetípus és műfaj a filmkultúrában. Metropolis, 1998–99 tél–tavasz 164–166