Page 38 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

36 Médiaesemény-esettanulmányok a rendelkezésre álló cselekményvilág és más, az adott ábrázolást jellemző formai kódok alapján –, a mediatizált kommunikációt az jellemzi, hogy történetkezdemé- nyeket, történetcsírákat fogalmaznak meg, és azt felismerhető, gyakran jól elkülö- nített értelmezési keretbe helyezve, történetjavaslatként közlik A narratívaépítés, a többnyire könnyen felismerhető történetjavaslatok megfogalmazása azonban a mediatizált, intézményes közlésmód egyik legfontosabb tulajdonsága Az a moz- zanat, amellyel a tömegkommunikációs aktus közlője az irodalom, a flm vagy a színház szerzőjének lép a helyébe, amennyiben a közlő kilétének azonosítható- ságán túl (ezt a logók, frekvenciahelyek és egyéb identifkációs megoldások haté- konyan elvégzik) egyfajta „intézményes kézjegy” formájában, sajátos didaxissal 33 instruálja a befogadót – részben az események lezáratlansága miatt is, vagyis mert nem tud történetet alkotni – a szöveg „helyes” értelmezésére. A médiaelméleti szakirodalomban a framing terminológia a keretezésfogalom alkalmazásával a közönség tudatos „beállítását”, a befogadók kommunikációs esz- közökkel történő meggyőzését jelenti. Mint azt a következőkben bemutatjuk, a fra- minget sokáig elsősorban a hatáselméletek paradigmájában értelmezték (framing- elmélet), azt vizsgálva, vajon milyen hatást gyakorol a befogadóra az ideológia, a hatalmi érdek médiaszövegben megjelenő keretezése. A médiaelmélet a keretezés problémájával részben abból a szempontból foglalkozik, hogy a szövegbe kódolt frame-ek miképpen teremtenek – mi inkább azt mondanánk, hogyan javasolnak – társadalmi diskurzust valamely esemény kapcsán (illetve az egyes intézményesített (média)szereplők hogyan használják a keretezést abból a célból, hogy diskurzust kezdeményezzenek, vagy valamely diskurzushoz kapcsolódjanak) Ezt a megkö- 34 zelítést frame-buildingnek nevezzük, szemben azzal, amikor a vizsgálat tárgya az, hogy a média a frame-ekkel miképpen befolyásolja a közvéleményt (frame-setting- elméletek) Mielőtt áttekintjük a framingelméleteket, alapvető, hogy tisztázzuk: ebben a kö- tetben a keretezést az előbbiekben írtak miatt a mediális kommunikáció szükség- szerű velejárójának tekintjük, hivatkozunk a frame-building koncepcióra, de nem fog- lalkozunk a frame-ekben megjelenő jelentéskoncepciók befogadói recepciójával. A média kulturalista elméleteire támaszkodva a hatáselméleti (esetünkben a frame-setting) megközelítéssel szemben a médiaoktatás számára is szerencsésebb használatparadigma mellett érvelünk. Amikor a keretezésről beszélünk, vizsgálni 33 Utalás a szerzői kultúrára, vagy Király Jenő filmesztéta kifejezésével a „kézjegy” kultúrájára. 34 Gamson és Modigliani a médiaframe-et úgy definiálták, miszerint az egy olyan „központi rendező elvnek vagy történetkezdeménynek tekinthető, amely jelentést ad egy kibontakozás nélküli eseménysornak” (Gamson, William A – modiGliani, Andre: The changing culture of affirmative action. In: BraunGart, R G – BraunGart, M M : Research in political sociology. Greenwich CT, JAI Press, 1987. 137–177.); mások oksági magyarázatot, morális értékelést és/vagy megoldási javaslatot látnak a frame-ben (entman, R. M.: Framing: Towards clarification of a fractured paradigm Journal of Communication, 1993 43 51–58 )