Page 222 - James Potter – Médiaműveltség

198 IV. rész: Tartalom A legnagyobb publicitást talán az az etikai vétség kapta, amelyet Jayson Blair, egy 27 éves feltörekvő riporter követett el a The New York Timesnál Hogy karrier- jét felgyorsítsa, megpróbált olyan cikkeket írni, amelyek annyira érdekfeszítőek, hogy az újság fő helyein kerülnek megjelentetésre. Ahhoz azonban, hogy ilyen sztorikat tudjon írni, önkényesen megszépítette a tényeket, és még addig is elment, hogy egész történeteket talált ki Amikor a Times szerkesztői végül elkezdték el- lenőrizni, amiket írt, sok kitalációra bukkantak, és azonnal kirúgták Blairt. De a baj már megtörtént: a Times hitelessége sérült, és a szerkesztők kötelességüknek érezték, hogy kiadjanak egy 14 000 szavas bocsánatkérést a címlapon (Wolff, 2003). Időnként előfordul, hogy a címlaphősök koholt tényeket adnak át az újságírók- nak, akiknek el kell dönteniük, hogy megjelentessék-e a kitalált tényeket, vagy leplezzék le őket mint hazugságot. Ez különösen így van a politikai kampányok esetében, amikor a jelöltek PR-stábjai gyakran gyártanak „tényeket”, hogy azzal az adott jelölt pozícióját erősítsék. A 2012-es elnökválasztás alatt sokat dolgoztak a tényellenőr szervek („fact checkers”), mint a PolitiFact és a FactCheck.org, amelyek sok olyan esetet lepleztek le, amikor csúsztatás történt, vagy egyenesen hazugságok hangzottak el, és ezeket feltárták a nagyközönség előtt. Úgy tűnt azonban, hogy ennek a leleplezésnek csekély hatása volt a szavazókra vagy a kam- pányokra. A Romney-kampány például azt állította, hogy Barack Obama „meg- szabadul” a munkahelyi jóléti követelményektől. Erről kiderült, hogy nem igaz, és a tényellenőrök is (fel)jelentést tettek róla. Mikor azonban lelepleződött ez a ha- zugság, mégsem ártott Romney kampányának. A választók vagy nem hallották, hogy hazugság történt, vagy nem törődtek vele, hiszen a kereset eredményeként a Romney-ra leadott szavazatok száma növekedést mutatott Amikor a Romney-párti közvélemény-kutató Neil Newhouse-t szembesítették a hazugság hírével, így rea- gált: „Nem fogjuk hagyni, hogy a kampányunkat a tényellenőrök diktálják.” (Poniewozik, 2012) Elfogultság Ha a kitalációnál kicsit mélyebbre ásunk, ott találjuk az elfogultság gondolatát. Az elfogultság leleplezéséhez az értelmezés szükséges, és emiatt ez egy nehezebben észrevehető megszegése az objektivitásnak. Ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy egy adat kitalált-e, viszonylag kevés értelmezésre van szükség, az elfogultság esetében azonban ki kell szűrnünk, hogy vajon vannak-e a történetnek olyan alapelemei, amelyeket az újságíró kihagyott, mert olyan oldalt képviseltek volna, amit ő nem akart támogatni. Az elfogultság tehát – csakúgy, mint a kitaláció – szándékos tor- zítás az újságíró részéről, amelyet azonban a közönségnek nehéz felismernie. Az, aki egy állásponton van az újságíróval, nem szűri le az elfogultságot, ezzel ellen- tétben az, aki kritikusan viszonyul hozzá, amellett fog érvelni, hogy az újságíró