Page 226 - James Potter – Médiaműveltség

202 IV. rész: Tartalom abortusz, az iskolákban osztogatott óvszer és számos kormányzati törvényjavaslat. Az egyensúlyt úgy értékelték, hogy megvizsgálták, vajon mindkét oldal meg lett-e világítva azáltal, hogy forrásaikkal interjú készült, és hogy vajon mindkét oldal állításai bekerültek-e a főcímekbe, a bevezető bekezdésbe és a grafkákba. Arra jutottak, hogy a beszámolók 48%-a egyoldalú, vagyis a másik oldalról semmi sem jelent meg bennük. Megszámolták az olyan elemeket a beszámolókban, amelyek az egyes vitatémák különböző oldalait megvilágították, és kimutatták, hogy az egyik oldal átlagosan hárommal több elemmel jelent meg, mint a másik – vagyis az átla- gos tudósítás nem volt kiegyenlített. A vizsgált cikkeknek mindössze 7%-a muta- tott egyensúlyt. A szerzők megállapították, hogy sok újságíróból hiányzik a szak- mai tudás és/vagy etikai öntudat. Bár az egyensúly kritériuma egyszerűbb, mint az objektivitásé, mégis vannak vele problémák. Az egyik ilyen probléma annak meghatározása, hogy hány bemu- tatandó oldal van egy vitatémában. Ahogy korábban rámutattam, azok az újság- írók, akik az egyszerű kiterjesztett konfiktus formuláját alkalmazzák, tipikusan két oldalát látják minden vitatémának. Az összetett vitatémáknak azonban lehet, hogy kettőnél több oldala van, és az egyensúlyhoz az összesről tudósítani kell, nem csak kettőről. A másik, egyensúllyal kapcsolatos probléma az információfor- rások kiválasztásában rejlik. Bizonyos források hihetőbbek, mint mások. Részleges tudósítás Ha még mélyebb elemzésbe bocsátkozunk, arra jutunk, hogy az újságírók azért sem objektívek, mert a történteknek csak egy részéről számolnak be nekünk. Ez a fajta hiba általában nem elfogultságként értékelődik, mert nincs nyilvánvaló szán- dékosság az újságíró részéről, hogy a közönséget félrevezesse. Ehelyett egyszerűen csak kifutott az időből, vagy nincs elég forrása vagy képessége arra, hogy az egész történetről beszámoljon. Habár az újságíró nem félrevezetni próbálja a közönséget, mindazok, akik részleges tudósítással találkoznak, torz képet kapnak az esemé- nyekről, és így maga a tudósítás nem kezelhető objektívként. A részleges tudósítás egyik formája, amikor egy fontos történés követése meg- szakad, annak ellenére, hogy az események tovább zajlanak. Ennek egy példája az a 21 milliárd dolláros kártérítési egyezség, amelyet a dohányipar a tárgyalások közben megkötött. Amint a dohányipari cégek elkezdték kifzetni a milliárdokat az egyes államok kormányzatainak 2000 és 2002 között, a sajtó abbahagyta a tudósí- tásokat. Miért lenne fontos arról is tudósítani, hogy mire használják fel azt a pénzt? A kártérítés kikötötte, hogy az államoknak a pénzt az egészségügybe kell beforgatniuk, részint a dohányzás kockázatairól szóló felvilágosításokba felnőttek és főleg gyermekek számára. A teljes kifzetett összegnek azonban csak 5%-át költötték dohányzásellenes lépésekre, vagyis az eredeti célra. Ehelyett mindenféle népszerűséghajhász projektbe csatornázták át szerte az 50 államban; Észak-