Page 299 - James Potter – Médiaműveltség

11. fejezet: Reklám 275 Potenciálisan veszélyes termékek reklámozása Néhány termék potenciálisan ártalmas az egyénekre és a társadalomra, különösen emberek bizonyos csoportjaira, és különösen, ha nem megfelelően használják. Kö- zülük sokhoz törvényesen hozzá lehet jutni, és eladóik érdeke, hogy minél több ilyen terméket adjanak el, új vásárlókat kutassanak fel, és hogy a meglévő vásárlók is többet vegyenek a termékből. Például a szeszes italok eladása felnőttek részére törvényes, de a gyártók rájöttek arra, ha a televízióban hirdetnék a termékeiket, sok tizenéves és gyermek is látná a reklámokat, és ez nem lenne társadalmilag felelős magatartás, így évtizedekig a szeszesitalgyártók mellőzték a televíziós rek- lámokat, de 1996 őszén a Joseph E. Seagram & Sons társaság elkezdett egy rek- lámspotot sugározni két whiskymárkáról egymástól független országos tévécsator- nákon. A társaságot az értékesítés bővítése iránti igény motiválta, és úgy érezte, nem tesz jót az üzletnek, ha továbbra sem használja ki a televízió nyújtotta kiváló hirdetési lehetőségeket. A társaság ezen lépésének védelmében Tod Rodriguez ve- zető értékesítési menedzser azt mondta: „Sokkal rosszabb dolgok is vannak a tévé- ben, mint az alkoholreklámok.” (Gellene, 1996, D2.). Ezt az incidenst sokan na- gyon felháborítónak, a Seagram cég érvelését pedig nagyon öncélúnak találták. Ez és az ehhez hasonló incidensek jól szemléltetik a társadalmi felelősségtől a gazda- sági felelősség felé történt elmozdulást. Az Anheuser-Busch, az USA piacvezető sörgyára túl alacsonynak találta a sör- eladási számokat 1998-ban. Az elsődleges célközönsége a fatal férfak voltak, így az értékesítés bővülése érdekében a társaság úgy döntött, megcéloz egy második réteget is, a nőket. Az Anheuser-Busch úgy gondolta, a nők eddig kihasználatlan csoport voltak, mivel csak 17%-át tették ki a cég vásárlóinak, így aztán úgy dön- tött, áttöri saját korlátait, amelyekkel a nőket eddig kívülrekesztette a célcsoportja- in, és hirdetni kezdett a tévében napközben. Egy tanácsadó azt mondta a cégnek: „Ezt meg kell tennünk. Abszurd dolog, ha egy sörgyártó úgy akar teljes gőzzel értékesíteni, hogy az egyik nemet ebből kihagyja.” (Arndorfer, 1998, 8.). Az 1980-as évekig a gyógyszercégek termékeiket csak az orvosoknak reklá- mozták, aztán a ʽ80-as években elkezdték a reklámozást a teljes lakosság irányá- ban is, hogy az emberek az orvosaiktól bizonyos gyógyszereket igényeljenek. A gyógyszeripari cégek úgy gondolták, növelni tudják a receptre írható gyógysze- rek, különösen az antidepresszánsok forgalmát, ha közvetlenül az emberekhez for- dulnak, és nem az orvosokhoz, minek eredményeképpen az emberek különféle tü- neteket kezdtek magukon felfedezni, és orvosaikat nyomás alá helyezték amiatt, mert a reklámozott gyógyszereket akarták maguknak felíratni. Ez a stratégia mű- ködött, az antidepresszánsok eladása 400%-kal nőtt 1988 és 2008 között, úgy, hogy az ezeket szedők kevesebb mint egyharmada járt szakképzett mentálhigié-