Page 363 - James Potter – Médiaműveltség

14. fejezet: Hogyan működik a média hatásmechanizmusa? 339 Kognitív képességek. A fejlődési érettség egy potenciált jelent, azaz egy adott élet- korban léteznek korlátok arra nézvést, hogy az emberek mit képesek megérteni, és hogyan vélekednek a gondolkodásról. A fejlettségben rejlő potenciálok viszont nem azonosak az aktuális képességekkel, tehát nem mindenki tud felmutatni ugyanolyan kognitív képességi szintet, mint amilyen potenciállal rendelkezik. Négy kognitív képesség – mezőfüggőség, intelligenciatípus, gondolkodástípus és fogalmi megkülönböztetés – a legfontosabb a médiaműveltség szempontjából (5. fejezet). Mindegyik szerepet játszik, amikor az emberben a média hatásainak alapszintje kialakul. Például azoknak az embereknek, akik mezőfüggetlenebbek, magasabb mind a folyékony, mind a kristályos intelligenciájuk, és nagyobb esély- lyel különböztetik meg az információkat kategóriák szerint, jobban tudják irányí- tani az alapszintjüket. Tudástár. A legnagyobb tudással rendelkező emberek tanulnak a legtöbbet a mé- diából. Akik nagy tudással rendelkeznek egy bizonyos témában, azoknak a tudás- tára erős és jól fejlett. Ők rendszerint motiváltak további információszerzésre más témákban is, ezért keresik az olyan médiumokat, amelyekben megtalálhatják eze- ket az információkat. Amikor ők találkoznak új üzenettel egy adott témában, gyor- san és hatékonyan képesek elhelyezni ezt az új információt a már meglévő tudás- tárukba Sok témában azonban nincs más választásunk, mint a médiára hagyatkozni, és ez az, ami a médiát mint szocializáló befolyásforrást olyan hatalmassá teszi. Nem tudjuk ellenőrizni a média információit más információkkal, például a valósággal való összehasonlítás révén. Például majdhogynem senki sem tudja, milyen érzés prof sportolónak lenni. A róluk szóló interjúműsorok és weboldalak adhatnak némi bepillantást abba, milyen is lehet egy élsportoló élete, de nagyon keveseknek adatik meg, hogy saját maguk győződjenek meg erről. Ez egyébként majdnem minden hírtartalomra igaz, hisz a nézőknek nincs valóságos tapasztalatuk, milyen lehet egy politikai vezetőnek vagy bűnügyi helyszínelőnek lenni, vagy akár hogy mit jelent egy hírességnek kikerülni az elvonóról. Ugyanez igaz továbbá az úgyne- vezett reality műsorok esetében is: a nézőknek nincs tapasztalatuk, milyen lehet egy Beverly Hills-i háziasszonynak vagy 16 évesen terhesnek lenni, vagy énekelni addig, amíg egész Amerikában bálványozott énekessé nem válik valaki. Természe- tesen igaz ez a fkciós műsorokra is, a nézőknek nincs valós tapasztalatuk, milyen lehet vámpírnak, szuperhősnek vagy éppen sebésznek, ügyvédnek vagy rendőr- tisztnek lenni. Mivel a nézőknek nincs lehetőségük ellenőrizni ezeket a dolgokat a saját életükben, nem tudnak érvényes döntéseket hozni arról, hogy mennyire pon- tosak a média ilyen ábrázolásai. Ha megkérdezik az emberek véleményét, hogy a televízió hiteles és elfogadható bemutatása-e annak, ahogy az emberek élnek, a legtöbben igennel válaszolnak. Ahogy egyre több időt töltünk el a televízió előtt, úgy fogadjuk el a televízió műsoraiban látottakat egyre valóságosabbnak, azaz egyre nagyobb eséllyel hisszük el, hogy a valóság olyan, mint a televízióban. Ez különösen igaz a gyerekekre és azokra, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek a való világról