Page 47 - James Potter – Médiaműveltség

2. fejezet: Médiaműveltség: médiatudatos megközelítés 23 Amikor feltesszük a kérdést: „Milyen hatása van a televíziózásnak a gyermek tanulmányi teljesítményére?”, azt az egyszerű és közkedvelt választ is adhatnánk, hogy negatív hatással. De beláthatjuk, hogy ez a válasz túl egyszerű, ráadásul fél- revezető is, mivel erősíti azt a szűk látókörű véleményt, hogy a média hatásai ne- gatívak és sarkítottak, illetve hogy a médiát csak hibáztatni lehet. Az ilyen téves elképzelések azért olyan veszélyesek, mert önmagukat erősítik. Ez alatt azt értem, hogy bár az emberek folyamatosan ki vannak téve hamis infor- mációknak, annál nagyobb biztonságban érzik magukat, minél inkább pontosnak hiszik a téves hiedelmeiket, és egyre kevésbé éreznek motivációt arra, hogy próbá- ra tegyék ezeket. Ha valaki rámutat egy általuk elhitt hamis információra, nem fo- gadják el ezt a kritikát, mivel mélyen meg vannak győződve arról, hogy nekik van igazuk, sőt idővel nemcsak hogy kevésbé lesznek hajlandóak felülvizsgálni a véle- kedéseiket, hanem egyre kevésbé tolerálják annak lehetőségét, hogy a sajátjuktól eltérő vélekedések az igazak. A csoportosítás segítségével megállapíthatjuk, mely összetevők hasonlóak vala- miképpen, és hogy ezen összetevők csoportja miben különbözik más csoportoktól. A csoportosítás kulcsa az osztályozási szabály megállapítása A média megszab egyfajta csoportosítási szabályrendszert, és ha elfogadjuk ezeket a szabályokat, azokat az összetevőcsoportokat fogjuk használni, amelyeket nekünk szán a média. Ha azonban vesszük a fáradságot, hogy meghatározzuk magunknak, amely szabálycsoportok felelnek meg leginkább megfgyeléseink rendszerezésére, akkor olyan csoportosításokat tudunk létrehozni, amelyek értelmesebbek és értékesebbek számunkra Az indukció vagy kiterjesztés során kisszámú összetevő által hordozott mintát általánosítva alkalmazunk egy nagyobb készlet összes elemére Amikor megvizs- gáljuk a közvélemény-kutatások eredményeit, megfgyelhetjük, hány ember hasz- nálja a médiában talált történetek elemeit kiterjesztve a való életre, és ez hogyan vezet tévhitekre a való életet illetően. Amikor például az embereket országunk (az USA) egészségügyi ellátásáról kérdezik, a felnőtt lakosság 90%-a szerint az egész- ségügy válságban van. Ez az, amit a híradások és a hozzáértők hangoztatnak, de amikor az embereket a saját egészségbiztosításuk felől kérdezik, majdnem 90%-uk gondolja úgy, hogy az ő egészségbiztosításuk kiváló. Az emberek 63%-a véli úgy, hogy más emberek orvosai túlzottan pénzéhesek, de csupán 20%-uk gondolja azt, hogy a saját orvosuk is ugyanilyen pénzéhes (Whitman és Loftus, 1996). Az em- berek hagyják, hogy a médiaüzenetekből tanult elemek dominálják felfogásukat, amikor a való életben megfgyelt mintákat értelmezik. Elfogadnak egy téves hie- delmet egy mintával kapcsolatban azért, mert nem veszik fgyelembe a saját életta- pasztalataikat; azaz nem jól használják indukciós képességüket. Egy-egy minta kiterjesztésekor szívesebben használnak fel a tömegtájékoztatás által közvetített elemeket, nem pedig a saját élettapasztalataikból merítenek. Ez a rosszul végzett indukció más hiedelmek kapcsán is felmerül. A bűnözéssel kapcsolatos közvélemény-kutatások például éveken át kimutatták, hogy csak min-