Page 523 - James Potter – Médiaműveltség

20. fejezet: Hogyan növeljük a magunk és mások médiaműveltségét? 499 érzelmi vagy viselkedésbeli. Ami a kognitív hatásokat illeti, az aktív közvetítés sikeresnek bizonyult abban, hogy a gyerekeket megtanítsák szkeptikusabban vi- szonyulni a televíziós hírekhez (Austin, 1993), és jobban megérteni a televíziós történetfűzést (Desmond et al., 1985). A szülői bevonódás a médiaterhelésbe befo- lyásolja a gyerekek tanulását. A gyerekeknek jobb lesz a felfogóképessége, és em- lékeznek a középponti és a véletlenszerű műsortartalmakra is, amikor a felnőttek magyarázatot fűznek a dolgokhoz, így vezetve a gyerekek fgyelmét és értelmét tévénézés közben. Amikor a szülők aktívan közvetítenek tévénézés közben, befo- lyásolhatják a gyerekeik által felállított értelmezéseket (Austin, 1993). Azzal is aktívvá tehetik a tévénézést gyerekeik számára, ha folyamatosan rákérdeznek az értelemre és a szerkezetre, például így: „Ki csinált mit és kivel?” és „Miért?” Így gyakorolják az összekapcsolást. Ami az attitűdöket illeti, a közvetítésről kiderült, csökkenti annak esélyét, hogy valóságosként észleljék a televíziós üzeneteket (Messaris és Kerr, 1984), még a te- levíziós hírek esetében is (Austin, 1993), és redukálja a negatív továbbélési hatáso- kat is (Rothschild és Morgan, 1987). Nathanson és Botta (2003) egy serdülők és szüleik körében végzett felmérés eredményeiről jelentették, hogy amikor a szülők kommentálták a szereplők testképét a televízióban, a kamaszok mélyebben feldol- gozták azokat, és negatív érzelmeket tapasztaltak meg. Ezek a negatív érzelmek hatással voltak a viselkedésükre is, méghozzá egészségtelen táplálkozás vagy evé- si zavarok formájában. Az aktív közvetítés hasznosnak bizonyult a médiára adott érzelmi reakciók for- málásában. Cantor és Wilson (1984) úgy találták, hogy a félelmetes flmekre adott negatív érzelmi válaszok csillapíthatók az aktív közvetítés segítségével, legalábbis a nagyobb (9 éves vagy annál idősebb) gyerekeknél. Cantor (2001) ad némi jó ta- nácsot azon gyerekek szüleinek, akik negatív érzelmi hatásokat élnek meg a mé- dia, és különösen is a horrortartalmak miatt. Továbbá Hoffner (1997) is azt mond- ja, hogy ha előre tudják, hogy a történet végkifejlete jó lesz, az némelyik gyerek esetében csökkenti a félelmet Ezek a technikák túllépnek a kognitív vetületeken, magukba foglalhatnak érzel- mi és viselkedési vonásokat is. Azokat a gyerekeket, akik érzelmi jellegű média- üzeneteket tapasztalnak meg kortársaik vagy felnőttek társaságában, kisebb való- színűséggel és kevésbé intenzíven érik érzelmi hatások, különösen a félelem a riasztó képsorok láttán. Az erőszakos képsorokat néző gyermek agresszív viselke- désének esélye is csökkenthető, ha a felnőttek kommentárokat és értelmezéseket fogalmaznak meg, miközben vele együtt tévéznek – például rámutatnak a valósze- rűtlen vagy nem megfelelő viselkedésre a műsor közben. A gyerekek gyakorta tekintik a számukra vonzó, médiában látott karakterek viselkedését modellnek Ez a modellezés is alakítható a társas technikákkal Ami- kor a gyerekek mind valós életbeli, mind televíziós információforrásokra támasz- kodnak, könnyebben lesznek szkeptikusak a televíziós ábrázolással kapcsolatban, ha az alkoholról van szó, mivel szüleiket tekintik elsődleges forrásnak a viselke- désmintákat illetően.