Page 524 - James Potter – Médiaműveltség

500 VII. rész: Ugródeszka Ami a viselkedést illeti, az aktív közvetítésről kiderült, hogy lejjebb nyomja az agresszió szintjét (Corder-Bolz, 1980; Grusec, 1973; Hicks, 1968; Nathanson, 1999; Nathanson és Cantor, 2000; Singer et al., 1984) és csökkenti a reklámok befolyását (Reid, 1979). Nathanson (2001c) úgy találta, hogy a kortárs közvetítés hatékonyabb, mint a szülői, és hogy több antiszociális televíziós tartalom felé adott pozitív orientációt, ami aztán nagyobb fokú agresszióhoz vezetett. A szülői közvetítés szándéka per- sze az, hogy a negatív médiahatásokat elnyomja, de a kortárs közvetítés ártalmas kimenetelek felé nyitja meg az utat. A közvetítési technikák sikere a célszemély típusán is múlik Nathanson és Yang (2003) kimutatta például, hogy bizonyos technikák jól működnek a kisebb gyerekek (5-8 éves) körében. Ezek a technikák arra összpontosítanak, hogy az adott műsor tényszerűtlenségét és a benne ábrázoltak valótlan természetét hangsú- lyozzák. Ezekről a technikákról azonban bebizonyosodott, hogy nem válnak be az idősebb (9-12 éves) gyerekek körében. A szerzők úgy okoskodtak, hogy talán az idősebb gyerekek már megtanulták ezeket a leckéket, és nem akarták újra meg- hallgatni a tanítást, és úgy érezték, a jó tanács inkább tudálékoskodás vagy le- ereszkedés Bizonyos technikák pedig az egyik nem esetében jobban működnek, mint a má- siknál. Nathanson és Cantor (2000) például egy olyan közvetítési technikát tesztel- tek, amelynek során a gyerekeket a rajzflmekben az áldozatok oldalára állítottak, és nem az őket bántókéra. Ez a fúkkal jól működött, a lányokkal viszont nem – vagyis sikerrel járt abban, hogy a fúknál ne erősödjön fel az agresszív viselkedés a rajzflmbeli erőszak nézése után. A közvetítés jobban működik, ha a szülők aktívabbak tévénézés közben (Aus- tin, 1993). A szülőknek folyamatosan kérdezgetniük kell gyerekeiket a cselek- ményről, és bevonni őket a beszélgetésekbe. El kell magyarázniuk, mi a szavak, képek, történetek stb. jelentése. A gyerekek érzelmi reakcióit irányítani lehet kognitív és nem kognitív techni- kákkal is. Cantor (2001) például, aki a gyerekek horrorflmekre adott félelemreak- cióinak szakértője, azt mondja, hogy általában véve az iskoláskorúnál kicsivel fa- talabb gyerekeknek többet segítenek a nem kognitív, mint a kognitív technikák. Az általános iskolás korú gyerekek körében mindkét fajta technika jól működik, de a gyerekek a kognitív technikákat részesítik előnyben. A kognitív technikák lényege, hogy valaki szóbeli magyarázattal más fénybe helyezi a fenyegetést. „A fantáziaképek esetében a legjellemzőbb kognitív stratégiának az a magyarázat tűnik, amely a szituáció valótlanságára koncentrál.” (215. o.) Ezzel ellentétben a nem kognitív technikák „nem tartalmaznak verbális információfeldolgozást, és vi- szonylag automatikusnak tűnnek” (214. o.). A nem kognitív technikák egyike a vizuális elérzéketlenítés, ami azt jelenti, hogy képek sorozatát mutatjuk meg az il- lető személynek, amelyek fokozatosan egyre rémisztőbbek lesznek, hogy az illető fokozatosan érzéketlenebbé váljon. Desmond (1997) szintén részletes javaslatokat