Page 203 - Renee Hobbs, David Cooper Moore – A médiaműveltség felfedezése
P. 203
7. fejezet: Médiaműveltség kisdiákok számára 201 4. lépés: Közönségként visszacsatolás nyújtása, közönség által nyújtott visszacsatolás fogadása Figyelve, ahogy Mr. Landis egy csoport gyerekkel szövegkönyvek készítésén dol- gozik, David számára egyértelmű volt, hogy Mr. Landis nemcsak történetmesélők- ként, de a közönség tagjaiként is szerepet szán tanítványainak. Mr. Landis segített a gyerekeknek elgondolkodni azon, hogy a különféle típusú közönségek esetleg különféleképpen reagálhatnak. Megkérte a gyerekeket, hogy míg egy részük előad, a többiek játsszák el egy adott típusú közönség szerepét. Az udvarias közönség lágy „golftapssal” jutalmaz- ta az előadókat. Az idősebb közönség arra érzett indíttatást, hogy minden egyes előadás után bravózásban törjön ki. Még egy kutyákból álló közönség is akadt, akik elismerőleg ugattak és vonítottak az egyik előadás után. Ennek köszönhetően a gyerekek aktívan fgyeltek, miközben azt mérlegelték, hogy az újonnan felvett közönség-szerepük szerint vajon hogyan kellene reagálniuk az egyes előadásokra. A projekt sikeres volt, mert Mr. Landis a Powerful Voices for Kids (Erős Gye- rekhangok) program kompetenciáinak és tanulási céljainak felhasználásával struk- turálta a tevékenységet. A gyerekek képesek voltak az önértékelésre azt illetően, hogy mennyire tudták megvalósítani az ehhez a tevékenységhez kapcsolódó tanu- lási célokat. Mr. Landis azonban észrevette a tevékenység néhány korlátját is. Úgy tűnt, a kezdeti ötletelést és karakterrajzolást követően beszűkült a kisdiákok kép- zelete. Mint korábban rámutattunk, a médiakészítés rendkívül időigényes lehet, ha 20–25 diák dolgozik együtt. Az a lehetőség, hogy a munka unalmában elillan a diákok érdeklődése, nagyon is valós – ez is azt támasztja alá, mennyire fontos, hogy minileckék keretében fejlesszük a diákok olyan területekre vonatkozó isme- reteit, mint például a keretbe foglalás, a videókészítés során hozott kreatív válasz- tások, valamint a felvételkészítés alatti szereplés. Snittvadászat Nem magától értetődő, hogy valójában hogyan készülnek a flmek és a tévéműso- rok. Emiatt hihetik azt a kisgyerekek (néhány nagyobb gyerekkel és felnőttel egye- temben), hogy egy 30 másodperces videó elkészítése 30 másodpercet vesz igény- be. Kate, a PVK (Powerful Voices for Kids – Erős Gyerekhangok) program egy másik oktatója azt szerette volna elérni, hogy első osztályos diákjai felismerjék, hogy a flmek és a videók rövid részekből épülnek fel, amelyeket montázs révén állíta- nak össze. Kate megismertette tanítványaival a snitt fogalmát, ami nem más, mint a videó két vágás közötti részlete. A snittek tovább kategorizálhatók aszerint, hogy milyen közel van a felvétel tárgya a kamerához (közeli, félközeli és totál). Egy romantikus
   198   199   200   201   202   203   204   205   206   207   208